Mocsidzuki Mai: A Telihold kávézó

Az Athenaeum Kiadó jelentette meg Mocsidzuki Mai: A Telihold kávézó  című világsikerű regényét. Bloggereink szerint nincs olyan olvasó a világon, aki ne szeretné kipróbálni a Telihold kávézó szolgáltatásait: asztrológia, macskák, különleges édességek életre szóló tanácsokkal megspékelve? Ha felkeltettük az érdeklődésedet, kövesd az állomásokat  és a játék megfejtéséért cserébe esélyed lesz megnyerni a könyvet a kiadó felajánlásában.

 

Athenaeum Kiadó 2024.

180 oldal

Fordította: Nagy Anita

Goodreads: 3,68

Besorolás: mágikus realizmus, Japán, macskák, illusztrált

A japánok úgy tartják, hogy ha gondoskodsz egy macskáról, az egy napon meghálálja. Ha pedig a megfelelő macskának viseled gondját, akkor még az is megtörténhet, hogy meghívást kapsz egy titokzatos kávézóba. Ez a bizonyos kávézó semmihez nem fogható: nincs állandó helye, sem nyitvatartási ideje - ráadásul beszélő macskák vezetik. Miközben a macskák süteményt, kávét és teát szolgálnak fel a vendégeknek, asztrológiai tanácsadást nyújtanak számukra, és elmondják, hol zökkent ki az életük a megfelelő kerékvágásból. A kávézóba betérő szerencsétlen forgatókönyvíró, a válságba került filmrendező, a reménykedő fodrász és a technológiai kihívásokkal küszködő weboldaltervező mind kicsit elveszettnek érzi magát. Nem véletlenül kerültek a Telihold kávézóba...

Hogy miért választottam ezt a könyvecskét? Macskák és Japán. Tényleg nem gondoltam, hogy Frankie után ilyen hamar újra találkozom beszélő macskákkal egy könyv lapjain! Egyrészt ez váltotta ki az érdeklődésemet, másrészt a képregényeken kívül még sosem olvastam japán szerzőtől, most eljött ennek is az ideje. Bár én magam nem különösebben vagyok Japán rajongó, a nagyobbik lányom viszont igen, már kétszer is töltött hosszabb időt Japánban, így tőle első kézből származó információim vannak az országról, nem csak a látnivalókról, hanem a hétköznapi életről is. Amikor másodszorra utazott, a harmadik útitárs megbetegedett, így néhány napig eljátszottunk a gondolattal, hogy én megyek velük a három hetes útra, akkor elég komolyan belevettettem magam a kutatásba, sok infónak néztem utána, sajnos végül maradtam itthon, de virtuálisan kaptam némi japán hatást.
A regényke három részből áll, mindegyik más-más élethelyzetben lévő emberek találkozását meséli el a Telihold kávézóval és az ott dolgozó alkalmazottakkal, akik történetesen nagyra nőtt beszélő macskák. Ahogy sorra jönnek a történetek, kiderül, hogy a szereplők valamilyen módon kapcsolódnak, ismerik egymást a múltból, összeköti őket egy réges régi élmény, sok évvel ezelőttről. A jelenben az a legjellemzőbb rájuk, hogy mindegyikük élete fordulóponthoz ért, valamilyen válaszút előtt állnak, és szükségük van némi iránymutatásra, összegzésre, gondolkodásra, amihez minden adott egy különleges kávézóban. Itt különleges desszertek és italok mellett a személyzet felállítja a vendég horoszkópját is, így új perspektívák nyílnak, megkönnyítve a célhoz vezető út kijelölését. Először Mizuki Serikava kerül a kávézóba, aki sikeres forgatókönyvíró, de az utóbbi időben már nem kapkodnak utána, a sztorijai retrónak számítanak. Le kellett adnia az életszínvonalából, és az utolsó visszapattanási próbálkozása is úgy tűnik kudarcba fullad, depresszió fenyegeti. A kávézóban azonban a macskák segítenek rámutatni, hol hibázott, és hogyan tudna kimászni ebből a helyzetből. Az a producer, aki az utolsó rossz hírt közölte vele, szintén segítségre szorul. Akari Nakayama munka miatt tartózkodik Kiotóban, szükségét érzi, hogy személyesen találkozzon Mizukival, akihez sokkal régebbi kapcsolat fűzi, nem a mostani munkákból ismeri. A történet tovább fűződik, és bekapcsolódik Satsuki Akiwara színésznő is, aki egy megcsalásos ügy miatt került a média kereszttüzébe, amit Akari mélyen megért, mert valamilyen szinten hasonló cipőben jár. A két nő varázslatos élményben részesül a kávézóban, ők is megkapják a horoszkópjukat, az édességüket és azt az élményt, hogy végre helyére kerülhetnek bizonyos életbevágó kérdések. A harmadik részben egy férfi és egy nő szerepel, akik munka miatt találkoznak, majd a beszélgetés során elmesélik egymásnak a nagyon is valóságosnak tűnő korábbi álmaikat, természetesen ők is a kávézóban vendégeskedtek, és kaptak tanácsokat a finomságok mellé. Szépen összefonódnak a szálak, ekkorra már az olvasó fejében határozott kép alakul ki a történetről, ami sokkal többről szól, mint segítségre szoruló embereknek szóló asztrológiai iránymutatás. Önmagunk megértése a cél, amihez jól jön a különböző élethelyzetek kibeszélése. Látnunk kell, hogy változik a világ körülöttünk, új elvárások alakulnak ki, alkalmazkodnunk kell a felmerülő akadályok legyőzéséhez.

Az asztrológiai vonal elég fura volt számomra. Szerintem egy olyan olvasó, aki fogékony erre, sokkal jobban élvezné a regény ezen aspektusát, én enyhén szólva nem hiszek ebben és nem is akarok ebbe belemenni, ugyanakkor hallottam már csodálatos horoszkópállításokról, amik aztán olyan szinten igazak a múltra és beigazolódtak a jelenben, hogy csuda. Mégis, az abszolút szkeptikus hozzáállásom ellenére érdekesek voltak számomra is a bolygóállások és a Hold vélt hatásáról olvasni, a Merkúr retrográd hatása volt talán a legkülönlegesebb.
Az írásmóddal nem volt gondom, egyedül az akasztott meg számtalan alkalommal az olvasás során, hogy a beszélgető partnerek indokolatlanul sokszor ismétlik meg a kérdést. Valaki kérdez és a megkérdezett visszakérdez, mint egy visszhang. Falra másztam ettől, de nem tudom megmondani, hogy ez a japánok jellegzetessége, vagy csak ebben a könyvben alakult így néhány karakternél. A másik a teljes nevek kimondása, ez is fura nekem.
Nagyon tetszett a regény vége, az epilógussal tökéletesen helyére kerültek a regény szálai, és végre megkaptam a macskás vonal magyarázatát. Japánban a macskák a szerencse szimbólumai, a hozzájuk való kedvességet meghálálják, ez a kisregény szépen ábrázolja ezt, csattant a végén a poén. A regény a mágikus realizmus műfajába tartozik, nem épp ez a kedvenc műfajom, de sok remek történetet olvastam már korábban, és egyiket sem bántam meg. Teliholdkor a semmiből feltűnő kávézó, a beszélő, két lábon járó bölcs macskák különlegessé tették ezt az olvasmányt. Megjegyeztem a következőket: legfontosabb az önismeret, az otthonnak igazi otthonnak kell lennie, esetleg némi luxus részlettel, ami igazán boldogít, és a karma, na az mindig jelen van, még ha a regényben tükör effektusnak volt beállítva, igazából ez a karma.

Kellemes olvasmány volt számomra Mocsidzuki Mai regénye, bepillantást engedett néhány különleges szakma rejtelmeibe, érdekesek voltak az összefonódások, kapcsolódások, de összességében az emberi problémák a világon mindenhol egyformák Japánon innen és túl.

Kép: Kioto by Barbie Németh

Borító: Figyelemfelkeltő a borító cuki macskákkal, asztrológiai utalásokkal.

Kedvenc karakter: -

Szárnyalás: A bölcs macskák.

 

Mélyrepülés: -

Érzelmi mérce: Engem meghatott az epilógus, érzelmes pillanatokat tartogat.

Értékelés: 

Ha megtetszett, ITT megrendelheted!!!

Nyereményjáték

 

Minden állomáson felteszünk egy állítást Japánnal kapcsolatban, döntsd el, hogy igaz vagy hamis! Kérjük, a válaszokat írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő sorába! Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésére, hogy a megkapott értesítő levélre válaszoljanak, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.

ÁLLÍTÁS: A japánok számokkal jelölik a hónapokat, nem névvel.

a Rafflecopter giveaway

Állomások: 

08.10 Kelly&Lupi olvas

08.12 Csak olvass!

08.14 Könyv és más

08.16 Hagyjatok! Olvasok!

08.18 Spirit Bliss - Sárga könyves út

Benyák Zoltán: Egy ​különös tavasz emlékezete (Requiem #1)

Fumax Kiadó 2023.

264 oldal 

Goodreads:

Besorolás: kortárs, mágikus realizmus vagy fantasy?

Létezik egy eldugott, paradicsomi sziget, rajta egy festői szépségű város. Paradiso különleges hely: csak egyetlen híd köti össze a világgal, így békéjét már hosszú ideje nem zavarta meg semmi.
Most azonban egyre több különös jelenség borzolja az ott lakók kedélyét. Az álmos kisváros csendjét négy vad motoros veri fel, miközben rejtélyes alakok formálják a sziget sorsát: az éj leple alatt nyomozó, pestisálarcos Doktor, egy misztikus képességekkel megáldott, fiatal nő és egy vén boszorkány, aki bizarr praktikáival igyekszik megmenteni egy bajba jutott lány életét. A rejtélyes bűncselekmények hálójában pedig hétköznapi emberek vergődnek, mit sem sejtve a közelgő végzetről.
1999-et írunk, küszöbön az új évezred. De Paradiso vajon készen áll rá?
Benyák Zoltán története az ezredforduló nagy eposza. Élő, lélegző szereplők és páratlan események krónikája, titkok, szövevényes kapcsolatok útvesztője bontakozik ki a szemünk előtt, pedig még épp csak megkezdtük a hosszú utazást.

Kevés kortárs magyar szerzőt követek és olvasok rendszeresen, bár ezen évről évre igyekszem változtatni. Benyák Zoltán íróra már sok éve felfigyeltem, az Ars Fatalis volt az első olvasmányom tőle és megtetszett a mágikus realizmussal átszőtt nagyon egyedi hangja. Később szinte minden regényét elolvastam, nagy kedvencem volt a Csavargók dala és a Képtelen történet.

Paradiso szigete valahol a francia és brit partok között található, egyetlen híd vezet a szárazföldre, mindenhol körülöleli az óceán. Egy kis városállam ez, ahol az itt élő hétköznapi lakók megszokott életét 1999  tavaszán nem várt események és ismeretlen jövevények kavarják fel.

A helyiek közül rám a legnagyobb benyomást Pestis doktor tette, aki csúnyán sérült arcát fura álarccal takarja, amitől úgy néz ki, mint egy középkori gyógyító. Felfigyel minden furcsaságra, utána akar járni a dolgoknak, például ki és miért lopott el egy állítólag semmit sem érő festményt a város katedrálisából. Mellesleg épp kirabolták a helyi bankot is, egyik napról a másikra a csendes hangulatot felváltja a zűrzavar. Hiába van egy főzsaru is a képben, nem áll a helyzet magaslatán, így nem árt mellé egy önjelölt nyomozó. Doktorunk a fájdalmaira saját fejlesztésű drogokat szed, így amikor egy gyönyörű nőt lát felbukkanni itt-ott, aki esetleg magaslatokról lép a semmibe majd eltűnik, mint olvasó, kétkedéssel fogadtam a szárnyas hölgy valódi létezését. További helyi karakter Sandor Malik, egy igazi szelíd motoros óriás, nehéz előélettel, de igaz barátságokkal gazdagon érkezett hosszú idő után haza. Ő éppen a városba invitálta három régi motoros barátját, meglehetősen homályos indokból. Sam, Carmen és Eli pontosan érzi, hogy valami fontos ügy áll a meghívás hátterében. A helyi szereplők sorában Valéria következik, egy 16 éves fiatal lány, akit terrorizál a részeges apja, Leon, menekülnie kell az otthonából. A közeli erdőig jut, ahol egy öregasszony talál rá és fogadja be a viskójába, Lukrécia inkább néz ki boszorkánynak, mintsem a lány nagyanyjának, még a mesebeli macska sem hiányzik mellőle, csupán a színe fekete helyett misztikus hófehér.

Tulajdonképpen azt vettem észre, hogy falom a lapokat, az első 70 oldal olvasása után másnap ledaráltam egyben a hátralévő oldalakat, még jó, hogy hétvége következett. És ezt a letehetetlenséget igazából meg se tudom magyarázni, egyszerűen vitt magával ez a sok karakter, mindegyikük felkeltette az érdeklődésemet. Nagyon nehéz bármilyen műfajba helyezni a történetet, de a misztikusságát nem lehet vitatni. Fenti szereplőkkel több szálon fut tehát a regény, és most várhatnátok, hogy azzal folytatom, hogy a végén összefutnak ezek a szálak, de mégsem. Főszereplőt sem tudok kinevezni, annyira egyforma mértékben érdekelt a karakterek sorsa, persze ha mégis muszáj, Pestist tudom kiemelni, ő az, aki valami következtetést levon a végén, de nem mondhatom, hogy úgy csuktam be a könyvet, ahogy szoktam, egy könnyű sóhajjal, de nem ám. 

Még a regény elején megismertet a szerző Sam és Sandor barátságának a történetével, ami egy tennessee-i roncstelep mélyére nyúlik vissza. Azt gondoltam, Sam lesz a főszereplő, meg is kedveltem, a tetteit is megértettem. Sajnos a jelenben beolvadt a többiek közé, de reménykedem, hogy később kap jelentősebb szerepet. Aztán érdekelt Valéria sorsa is, akinek az apja lett a kellően gyűlölhető karakter, az olvasónak meg kellett kapnia az erkölcsileg elvárható kimenetelt vele kapcsolatban, ami pengeélen táncolt a végsőkig. Valéria a remény, legalábbis az elkövetkezőekre nézve sokat várok a karakterétől, Adammal karöltve talán megkapom a romantikus szálat is tőlük. Lukrécia, édes istenem, nagyon bírtam az öregasszonyt, ahogy lerendezett dolgokat, szenzációs volt. Talán a boszorkány jelző nem is állt távol a valóságtól. A neve emlékeztetett bizonyos másik híres macskára, (és még ott a magyar származás is), és nem ez volt az egyetlen szívtájéki bizsergés,  ugyanis tele volt a regény különböző popkult utalásokkal, főleg zenékkel, ami kapcsán megint megjegyeztem magamnak, hogy mennyi közös kedvencünk akad a szerzővel. Külön köszönet Alice Cooper említéséért.

Sandor sorsa borítékolható volt, benne éreztem végig, hogy nagy fordulatra készülhetek, és örülök, hogy azok a sutyorgások időben megtörténtek a történet során, ami most aztán furdalhatja az oldalamat pár hónapon keresztül. 15 év után hazatérni, ez sokkoló élmény volt, és érzek itt még nagy titkokat vele kapcsolatban. 

A bejegyzés végén szoktam írni, hogy összességében így-úgy-amúgy, ezt most nem tudom ebben a formában  idebiggyeszteni. Leginkább az illik ide, hogy ez a kötet egy bevezetés volt, valami nagyobb lélegzetű történet felé haladunk, ez még csak egy felvonultatás, bemutatkozás, hogy aztán kellően keveredhessenek a kártyák. Azt aláhúzva jegyzem meg, hogy az első lapoktól az én fejemben ez a sztori filmszerűen jelent meg. Ez köszönhető a szerző hangulatteremtő képességének, a leírásoknak, a párbeszédeknek, a karaktereknek, Paradiso börtönétől Layla kabátjáig mindent el tudtam képzelni. Nagyon kíváncsi vagyok, hogyan folytatódik ez a történet, annak ellenére, hogy az első rész befejezése, illetve annak háttere nem a kedvenc témám, de nem akarok pont a végén spoilerezni a konkrétumokról. Akkor is folytatom, ha a téma ezen irányba halad, mert egyszerűen túl kíváncsi vagyok. Benyák Zolinak megint sikerült behúznia egy új fiktív világba, ami ismét egy vérbeli misztikus kaland, és én a  részese szeretnék lenni a továbbiakban is, jöjjön, aminek jönni kell, érintsen meg benne a jó és a rossz, legyintsen arcon az élet és a halál.

Köszönöm a könyvet a szerzőnek.

Képek: Pinterest

Borító: Nem a kedvenc borítóm.

 

Kedvenc karakter: Sam, Lukrécia.

Szárnyalás: A hangulat filmre kívánkozik.

 

Mélyrepülés: -

Érzelmi mérce: Néhol kerülgetett a szívbaj, de ez még csak a kezdet volt.

Értékelés: 

Ha megtetszett, ITT megrendelheted!

Nina George: Déli fények

Maxim Könyvkiadó 2021. Mont Blanc válogatás

272 oldal

Fordította: Hajdúné Vörös Eszter

Goodreads: 3,65

Besorolás: felnőtt, mágikus realizmus

Ön ​is vágyott már rá, hogy Monsieur Perdu irodalmi gyógyszertárában keresgéljen? Íme a kedvenc regénye, a szerelemről szóló könyv Nina George világhírű bestselleréből, a Levendulaszobából: Déli fények. Lírai regény a szerelemről, provence-i langyos nyáréjszakák varázsáról és az élet utáni sóvárgásról.
Nina George világhírű bestsellerében, a Levendulaszobában a „könyv a könyvben”, vagyis az ismeretlen szerző, Sanary Déli fények című műve Monsieur Perdu irodalmi gyógyszertárának a szíve: „A Déli fények volt az egyetlen, amely anélkül érintette meg, hogy megsebezte volna. A Déli fényeket olvasni maga volt a homeopátiás boldogság-dózis.”
Nina George, bestseller szerző az új regényével megajándékozza az olvasót azzal a könyvvel, amely Monsieur Perdu életének horgonya, és amely az utazása során irányt mutat neki: a Déli fények történet a szerelemről a maga összes csodálatos alakjában. Mese és vigasztalás, akárcsak egy séta a kávézók és kivilágított ablakok mentén, a tágas láthatáron, amely olyan lágy Provence déli fényében, ahol minden arc mögött el nem mesélt vágy rejtőzik a fenntartások nélküli élet után.
Most végre elolvashatjuk a szerelem teljes történetét.

Csaknem pontosan hét évvel ezelőtt turnéztam a szerző Levendulaszoba című könyvével, ami különleges hatással volt rám,  abban az évben, 2014-ben az általam olvasott könyvek közül a legjobb felnőtt könyvnek választottam, és valóban gyógyír volt a lelkemnek. A Déli fények fülszövege lényegében nem is árul el sokat  a regényről, inkább azt részletezi, hogy ez volt az a regény, ami a Levendulaszoba főhősének, Monsieur Perdunak volt a kedvenc regénye, amit sokat emlegetett abban a történetben. Nos, Nina George a regény végén olvasható megjegyzésben elárulta, hogy rengetegen érdeklődtek a Levendulaszoba megjelenése után, hol olvasható a Déli fények? Igazi regény, vagy kitalált? Végül részben olvasói nyomásra megírta ezt a regényt, amely igazán különleges lett.

Az első nem mindennapi adalék az, hogy ezt a regényt a Szerelem szemszögéből olvashatjuk, a szerelem megszemélyesítője a mesélő. Számomra így a kezdetektől adott egy pluszt, mert nagyon ritka választás a szerzők részéről az ilyen narráció. Ez is részben hozzájárult a felismeréshez, hogy ebben a történetben nagy szerepe lesz a lélek rejtelmeinek, sőt bizonyos mágikus elemek is előfordulnak, örültem, hogy hosszú idő után egy mágikus realizmus címkéjű regényre találtam.

Főszereplőnk Marie-Jeanne Claudel, aki nagyanyja hirtelen halála után nevelőszülőkhöz kerül a dél-franciaországi Nyons-ban. A történet kezdetekor 10 éves, (1968-ban járunk) éli a hozzá hasonló kiskamaszok életét, de érzi magán és egyre több bizonyosságot szerez arról, hogy más, mint a többiek. Lát az embereken különös pontokat, fényeket, amik halványan megcsillannak, vagy épp fényesen hívják fel magukra a figyelmet. Déli fényeknek nevezi el, ez annyira találó, simogató, melengető elnevezés. Rajta kívül nem látja ezt senki. Egy öreg olajfa ismeri csupán a gondolatait, akivel beszélgetni szokott, ennek az olajfának az árnyai alatt találtak rá annak idején. A lány később rájön, hogy ezek a fények legkésőbb 13 évesen jelennek meg az embereken és azt a pontot mutatják, ahol a Szerelem megérintette őket. Onnan indul a kötelék, amely összekötheti őket a szerelmükkel. Ám nincs két egyforma fény, nincs két egyforma szerelem, kötődés. Marie-Jeanne szerencsés abból a szempontból, hogy nevelőapja vonzódik a könyvekhez, és mivel abban a korban még nem voltak könyvtárak vidéken, a meglévő zsibvásáros vállalkozása mellé felvette a könyvkölcsönzést is. A környező falvakba, tanyákra vitték a könyveket, persze nem minden nehézség és ellenállás nélkül, de hamarosan elfogadták az emberek és kialakult egy jövedelmező üzletág. Az olvasó közben megismerheti a festői környéket és az ott lakókat, néhányat kiemelten, akik valami módon kötődtek a lányhoz. Ő pedig felismeri, hogy milyen sokan vannak, akiknek nem adatott meg valamilyen okból, hogy megtalálják a párjukat, nem merik megtenni az első lépést, vagy nem is tudják merre induljanak. A könyvek szeretetét felhasználva könyvklubbot alakítanak, és Marie-Jeanne-nek alkalma nyílik összehozni a leendő szerelmeseket, miközben ő már tudja, neki ez talán soha nem adatik meg, az ő déli fénye hiányzik.

Nyons

A könyv viszonylag rövid, mégis órákat tudnék mesélni róla, mennyire megérintett ez az eszme, a szerelemről való értekezés, magától a Szerelemtől eredő gondolatok, vagy éppen a szereplők életéből vett példák. Minden élet más, minden szerelem egyedi és megismételhetetlen. Lehet több is az ember életében, és amikor épp a legújabbat éled át, a korábbiak eltörpülnek, igaz? 

A szereplők csodálatosak, mindenki más, egyedi és a szerelmet is ezerféleképp élik meg. Hogy is lehet érzelmek, szerelem nélkül élni? Lehet, de nem érdemes, még ha csak egyszer éljük át, és ha csak fájó emlék marad, akkor is megérte szeretni, valakit, valamikor. A szerelem sokféle lehet, ezt tudjuk, lehet, hogy boldogságot hoz, de okozhat bánatot és szenvedést is. Vágyakozást hozhat, de nem csupán kéjjel párosulót, mindenek felett álló szeretetet is megélhetünk, olyat, ami a halállal sem enyészik el. A szerelem nem válogat, nem számít a távolság, a kor, ahogy a nem sem.

Nem mondanám, hogy ez egy romantikus regény, a szokásos értelemben, hanem magáról a szerelem alakulásáról szól, a szerelemhez való viszonyunkról. Adunk-e esélyt egyáltalán a kialakulásának, mennyire múlik rajtunk, vagy csupán a sors vagy a szerencse műve. Természetesen a Sors és a Szerencse is megszemélyesül a történetben, ahogy a Logika, a Halál, a Kéj, a Kíváncsiság, az Értelem, a Szórakozás és még sorolhatnám estig. Szórakoztatóak és tanulságosak voltak  a megnyilvánulásaik.

Nem mehetek el szó nélkül a dél-francia hangulat mellett. Csodálatos utalásokat, leírásokat olvasva azonnal vettem volna elő a bőröndömet, és foglaltam volna egy nyons-i szállodába, vagy inkább egy vendégházba, hogy érezzem az emlegetett illatokat és kóstolhassam az ételeket, italokat. Sajnos még nem jártam Franciaországban, de ha mennék, erre a területre vezetne az első utam.

Ó és persze az irodalmi utalások! Örömmel olvastam, mennyi említett művet ismerek magam is, sokat olvastam is közülük. Érdemes lenne kijegyzetelni és jobban utána nézni a számomra ismeretleneknek, de majd egy újraolvasás során megejtem. Én sem olvastam gyorsan ezt az amúgy rövidke regényt, de szerintem csakis lassan érdemes, jól átgondolva az olvasottakat. Ízlelni és átérezni kell a sorokat, volt amit többször is elolvastam, mert bizonyos mondatokon nem lehet csak úgy átlendülni. Nyilván az ember belehelyez gondolatokat a saját életébe, a saját tapasztalatai szerint, szóval megadatik az elkalandozás lehetősége. Elég gyakran, ha jobban belegondolok.

Annak is szívből ajánlom a könyvet, aki nem olvasta a Levendulaszobát, ugyanis nincs összefüggés köztük.

Nem egészen értettem egyet a befejezéssel, Marie-Jeanne döntésével, nekem ez nagyon is olvasókiszolgáló megoldás volt, mintsem eléggé drámai, most ebben az esetben én nagyobb áldozatot is elviseltem volna. A regény valójában a fenti oldalszámnál rövidebb. Az utószó/köszönetnyilvánítás utáni Műhelytöredékek nekem már nem hiányoztak. Bővel kaptam a történetben is ezekből a filózásokból, fura volt még ez a ráadás, nekem nem tett hozzá az addigiakhoz, jobb lett volna beledolgozni a regénybe. 

Összességében emlékezetes marad ez a könyv nekem, mert a szerelem mellett a könyvek nagyszerűségéről is szól, végül is a könyvek hozták össze ezt a társaságot, ezeket a szerelmeket. És az is nagyon igaz, hogy minden könyv egy kapu, egy új világ, ahogy például ez is. 

"A könyvek időutazóvá teszik az embert, alakváltóvá, testet cserélővé, gondolatolvasóvá és halhatatlanná; következésképpen a könyvek az utolsó megmaradottak, korunk nagy alkímiái."

Borító: Nekem túl minimál.

Kedvenc karakter: -

Szárnyalás: A könyvklub ötlete.

Mélyrepülés:  -

Érzelmi mérce: -

Értékelés: 

Ha megtetszett, ITT megrendelheted!!!

 

 

Alice Hoffman: Gyönyörű titkok múzeuma

Alice Hoffman újra elvarázsolja a Maxim Kiadó olvasóit! A galambok őrizői után ismét egy nagy sikerű történet jelenik meg a kiadó gondozásában a Gyönyörű titkok múzeuma. Ezúttal a múlt század huszas éveibe visz a szerző, hogy egy New Yorkban játszódó szenvedélyes szerelemről meséljen a tőle megszokott misztikus, varázslatos hangon. Kövessétek a blogturné öt állomását, melynek során sok érdekesség derül ki a könyvvel kapcsolatban, és szokás szerint három nyereménykönyv is gazdára talál a kiadó jóvoltából.

Maxim Könyvkiadó 2015.
356 oldal
Fordította: Bozai Ágota
Goodreads: 3,71
Besorolás: mágikus realizmus
 

A történet New York-ban játszódik a huszadik század mozgalmas első két évtizedében. Két nagyon különböző ember szenvedélyes, feszültségekkel teli szerelmi története. Helyszín: Coney Island. Coralie Sardie a Gyönyörű titkok múzeuma nevű mutatványosház tulajdonosának lánya. A parti sétány melletti intézményben a lelkes közönség furcsa lényeket tekinthet meg. A kitűnő úszó Coralie apja „múzeumában” sellőként szerepel más furcsa lények, a Farkasember, a Pillangólány és a százéves teknős mellett. Egy éjjel Coralie megpillant egy nagyon helyes fiatalembert; a férfi a holdfényben fákat fotografál a Hudson folyó mentén.A fotográfus Eddie Cohen; orosz emigráns, aki elhagyta közösségét és szabósegédi munkáját. Amikor Eddie a hírhedt Triangle gyár tűzesetét fényképezi, egy fiatal nő eltűnésének titokzatos ügyébe keveredik.

Ez  volt az első könyv, amit Alice Hoffmantól olvastam, de biztosan nem az utolsó. Valami misztikus, varázslatos történetre számítottam,  az Átkozott boszorkák című film alapján, ami az egyik kedvenc filmem, és  a szerző azonos című regényéből készült.  Meg is volt benne a misztikum, és még sokkal több, ami miatt igazi kedvenccé vált a könyv.

Kezdeném azzal, hogy valójában nem a két főszereplő közötti szenvedélyes szerelem  a fő cselekményszál a könyvben, hiszen ők elég soká találkoznak szemtől szemben,  szóval aki romantikus regényre számít, azt el kell keserítenem. Viszont kap az olvasó egy csodálatos korrajzot a múlt század elejének New Yorkjáról, ahol a bevándorlók tömegei próbálnak gyökeret verni, letelepedni, munkához jutni. A társadalom az új világban is a pénzen alapszik, a gyárosok kizsákmányolják a munkásokat, rossz körülmények között dolgoztatják őket. A Triangle Shirtwaist Factory 1911-es tűzesete az egész világot megrendítette. 146 ember veszett oda, főképp emigráns, fiatal lányok, akik egymás kezét fogva ugrottak ki a kilencedik emeletről, ahonnan nem volt menekvés, az üzemcsarnok ugyanis rájuk volt zárva. Ez a tragédia szorosan kapcsolódik a történethez.

Két főszereplő élete nem is lehetne különbözőbb, Coralie  Sardie apjával él a Gyönyörű titkok múzeumában, ahol mindenféle különleges élőlény került kiállításra, a ritka növényektől kezdve az egzotikus állatokig. De a fő szenzációt azok az emberi lények alkották, akik valamilyen a normálistól eltérő tulajdonsággal rendelkeznek. A tulajdonos fáradtságot nem kímélve járja az árvaházakat, kórházakat, cirkuszokat, hogy begyűjtse, szerződtesse ezeket az embereket. A saját lányát sem kíméli, Coralie pici kora óta félig a vízben él, remekül úszik, és mintegy sellőlány vesz részt apja kiállításán. 

Gyakorlatilag el van zárva a világtól, a legközelebb a házvezetőnő áll hozzá, aki csecsemő kora óta neveli. Szigorú szabályok rendszerében él, szórakozást csak a könyvek nyújtanak, melyek közül a Jane Eyre a kedvence, megigézi a könyvbéli szerelem. Véletlenül látja meg a folyóparton Eddie-t, és onnantól kezdve valóságos személy felé irányul a szerelem, az őszinte emberi érzések iránti vágya.

Eddie, a fényképész - korábban Ezékiel Cohen, ortodox zsidó emigráns családból származik. Apjával megszakította a kapcsolatát, ifjú kora óta a saját lábán áll. Korábban sikeres felderítőként dolgozott egy nyomozó vállalkozónál a misztikus Mr. Hockman-nál, lelécelő férjeket, eltűnt gyerekeket segített előkeríteni. Már évek óta fotózással keresi a kenyerét, amikor a Triangle tűzesetben eltűnt lány apja kéri a segítségét, keresse meg a lányát, akit a föld nyelt el a tűz előtti órákban.

A történet ritmusa nagyon érdekes és egyedi, a  fejezetek váltott szemszögből íródtak, először E/1 majd E/3 módban. Így betekintést nyerhetünk a két fiatal gondolataiba, a múltjukba, és a narrátor segítségével külső szemlélőként is láthatjuk az eseményeket.

Nagyon tetszett a regényben, hogy  hiteles történelmi hátteret ad, a tűzesetek valóban megtörténtek, és a köréjük szőtt történet szereplői remekül felépített, többdimenziós karakterek. A szegénysorban élő emigránsok élete más könyvekből is ismert lehet, Alice Hoffman történetében inkább a szociopata professzor és a maga köré gyűjtött furcsaságok adják az egyediséget. Imádtam a szerző sötét, titokzatos hangját, az éjszakai jeleneteket a Hudson folyónál,  még a mocsár és a sárgán villanó fények is gyönyörűséges leírást kaptak. Úgy éreztem az olvasás során, hogy minden részlet a helyén van, nem tudnék belekötni sem a dialógusokba, sem a karakterekbe. A fentieken kívül még felsorolni is nehéz, mennyi témát érint, társadalomkritikát, személyiségrajzokat, a vallás mélységeit, útkereséseket, hátborzongató, vad természeti képekkel, sokrétű, izgalmas karakterekkel, belecsempészve néhány csodálatos állatot is.

Engem rabul ejtett a szerző és ez a történet,  igazi kincs, amit szívből ajánlok a felnőtt olvasóknak.

Borító: Nekem nagyon tetszik a borító. Meghökkentő, ütős.

Kedvenc karakter:  Maureen, Farkasember
 

Szárnyalás:  Imádtam az irodalmi utalásokat, különösen Jane Eyre-t.
 

Mélyrepülés:  -

Érzelmi mérce:  A történetben több ponton is tragédiákkal találkozunk, amik szívbemarkolóak, én leginkább felnőtt olvasóknak ajánlom.

Értékelés:

Blogturné Extra:

Ilyen extrával még nem igazán találkozhatott a Blogtunék közönsége, ami csupán egy link. Ahova vezet, az a világon egyedülálló különlegességek múzeuma, Philadelphiában található. A Mütter múzeumról sosem hallottam volna, ha nem fűz hozzá személyes esemény. Barbi lányom az év első három hónapját az USA-ban töltötte, többek között ezt az intézményt is felkereste. Annyira félelmetes és rémisztő volt, hogy néhány percnél többet képtelen volt bent tölteni, ráadásul egyedül.

A linket tehát kizárólag erős idegzetűeknek ajánlom, akik képesek rémálmok nélkül megnézni a valóságos különlegességek múzeumát.  http://muttermuseum.org/  képgyűjtemény a pinteresten: https://www.pinterest.com/search/pins/?rs=ac&len=2&q=mutter+museum&term_meta[]=mutter|autocomplete|1&term_meta[]=museum|autocomplete|1

Ha megtetszett, előrendelheted a képre kattintva 30% kedvezménnyel:

Játék

A történet nagyon fontos eleme a new yorki vidámpark. Ehhez kapcsolódik a játék is, minden blogon elrejtettünk egy-egy híres vidámpark nevét. Nincs más dolgotok, mint megfejteni és beírni a rafflecopter doboz megfelelő sorába.Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postázza a nyereményt. A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésére válaszolni az általunk küldött értesítő levélre! Sok szerencsét!!

a Rafflecopter giveaway

A blogturné állomásai:
04.15. Tekla Könyvei
04.17. Bibliotheca Fummie
04.19. Kelly&Lupi olvas
04.21. Dreamworld
04.23. MFKata gondolatai

Benyák Zoltán: Az idő bolondjai

Grafoman Kiadó 2013.
324 oldal
Besorolás: mágikus realizmus

Szent Kron nyugalmas sziget az óceánban, távol a partoktól, távol a száguldó világtól. Egyszerű emberek lakják, bár néhányukat nem lehet hétköznapinak nevezni.

Mimi Lafarge, a fiatal lány kegyetlen betegségének köszönhetően egy sebesen öregedő testbe zárva kénytelen élni. Manfred, a sziget furcsa idegene olyan titkok tudója, melyek a történelem előtti korokba nyúlnak vissza. Tak Lachensky, a sziget egyetlen órásmestere múltjában számos olyan nap van, amiről nem szívesen beszél.

Egy egyszerű napon különös szemű jövevény érkezik a szigetre, és a világ kizökken a menetéből. Az öröklét ígéretének árnyékában a szigetnek és minden lakójának el kell gondolkoznia a halandóságán, és fel kell fednie igazi arcát.

Szeptember tizenhetedikén megáll az idő…

Évek, napok, percek. Az idő bolondjai az elmúlás könyve. Egyszerre tekint előre és vissza, próbál értelmet és érzelmet találni az időben. Megkapaszkodni és elengedni. Benyák Zoltán regénye olyan nyomot hagy az olvasóban, akárcsak a sziget lakóiban a visszafordíthatatlan szeptember tizenhetedikei események.

A szerző előző regénye, az Ars Fatalis is különleges olvasmánynak számított, de Az idő bolondjai bebizonyította számomra, hogy még tovább lehet emelni a lécet.

A regény olyan kérdést feszeget, ami előbb utóbb mindenkit elér, írót, olvasót, fiatalt, öreget, ez pedig az idő múlásának elfogadása. Úgy érzem, és a regény szereplői is ezt bizonyítják, mindenki felteszi egyszer a kérdést magának, milyen az elmúlás valójában, milyen az öregedés, megállítanánk-e az időt ha tehetnénk, vajon választanánk-e örök életet magunknak, ha lehetőségünk lenne rá? És ha megadatik, hogyan használnánk az időnket?

A szerző stílusa nekem már ismerősen varázslatos volt, de aki most ismerkedik Benyák Zoltán világával, gyönyörűen megírt mondatokat olvashat, egy ragyogóan felépített történetben, szerethető, reális karakterekkel. Magam előtt láttam ezt a szigetet, az utcákat, éreztem az illatokat, a sós levegőt. Az órásműhely, a folyó, a kikötő, a kávézók, az óratorony mintha valós helyszínek lennének, kedvem lett volna  belépni a könyv jeleneteibe.

A történet több szálon fut, sok szereplővel, a közös nevező ebben a szövevényben maga az Idő, aki személyesen is megjelenik, fura, sárga szemű, kalapos, hosszú kabátos nő személyében. Van akit messziről követ, figyel, van akivel elbeszélget, alkut köt. Ez a karakter tiszteletet vívott ki magának, tartottam tőle, ugyanakkor vártam az újabb felbukkanásait, a szereplőkkel való beszélgetéseit.

A karakterek lenyűgöztek, mindegyikük más-más módon, de leginkább az  őszinteségükkel és az olvasóban is megfogalmazódó kérdések tolmácsolása kapcsán ragadtak meg. Az órásmester nem hétköznapi életét csodás visszaemlékezésekben mesélte el, egy kis plusz idő reményében elárulta titkait az Időnek.  Mimi, a progeriás lány küzdelme a rámért sorssal valóban szívet tépő, ez az egész betegség annyira igazságtalan. Bár tudtam miről van szó, mégis utána néztem, a való életben hogyan alakul a sorsuk, nincs jobb szó, megrázó szembesülni ezzel. Ez a lány végig annyira erős volt, örültem, hogy meg tudta tenni, amit eltervezett. Az igazi főszereplő Manfred, aki ellopta az idő homokját, még évezredekkel ezelőtt,  igen, ilyen régóta menekül a kalapos nő elől, míg Szent Kron szigetén összefonódnak a szálak, az órák megállnak azon a bizonyos estén és így vagy úgy, mindenki megküzd a saját nagybetűs Idejével.

Nem akarok túl sokat kiadni a személyes véleményemből a témával kapcsolatban, mert ez tényleg túl privát. Azt ajánlom, hogy személyesen tapasztald meg az élményt, amit a könyv ad, ugyanis mindenkinek saját magának kell belegondolnia az elengedés, elválás, öregedés fogalmaiba és abba, milyen viszonyban is vagyunk az idővel. Annak nagyon örültem, hogy a szerző nem sulykol semmi  közhelyet, egyszerűen a történetek mesélésével vezet rá a gondolatokra, amit magunknak kell tovább gondolnunk.

A könyvet köszönöm a szerzőnek és kívánok még rengeteg ilyen gyöngyszemet a pályafutása során, remélem jól gazdálkodik a saját idejével.

Borító: A történethez tökéletesen illő a borító.

Kedvenc karakter:  Manfred, Mimi

Szárnyalás:  A velencei történet.

Mélyrepülés:-

Érzéki mérce:  A könyv felnőtteknek szól.

Értékelés: