Laura Kneidl: Ne! Veszíts el! (Ne! Érints meg! #2)

Maxim Könyvkiadó 2023 Dream válogatás

432 oldal

Fordította: Bujdosó István

Goodreads: 4,24

Besorolás: new adult, romantikus, mentális problémák

A lány retteg a szerelemtől. De attól még inkább, hogy elveszíti a fiút…
Sage egész életében Lucával volt a legboldogabb. A fiú megmutatta neki, mit jelent megbízni valakiben. Mit jelent élni. És hogy mit jelent szeretni. De Sage sötét múltja utolérte őket – és tönkretette a boldogságukat. Sage viszont képtelen elfelejteni Lucát, pedig tényleg megtesz minden tőle telhetőt. Csakhogy minden erőfeszítése ellenére sem tud változtatni a tényen, hogy Luca nélkül minden egyes nap olyan, mintha a lelkének egy darabja hiányozna. De egyszer csak a fiú ott áll az ajtaja előtt, és arra kéri, menjen vissza hozzá.
Luca soha nem akarta elkötelezni magát egyetlen nő mellett, inkább élvezte a szabadságot. Viszont amikor az életében felbukkant Sage, akkor a lány megváltoztatta korábbi elképzeléseit. De utolérte őket a múltjuk, és tönkretett mindent. Vajon létezik-e számukra második esély úgy, hogy oly sok minden próbál az útjukba állni?

Majdnem pontosan egy éve olvastam az első részt, és bizony a Ne! Érints meg! regény kemény függővéggel zárult.  Nagyon jól emlékszem, mennyire nem esett jól ez a befejezés, értetlenkedtem azon, hogy Sage gyönyörűen felépített egy bizalmi kapcsolatot az őt befogadó testvérpárral, aztán egy pillanat alatt felrúgta azt egy komoly, őszinte beszélgetés helyett. Na de itt is a folytatás, lehet tovább izgulni, meglesz a nagy kibékülés vagy sem. 

A történet pontosan ott folytatódik, ahol az első rész abbamaradt, Sage egy motelben húzza meg magát, sír mint a záporeső, nem veszi fel a telefont, nincs ereje megszólalni sem. Lassacskán azonban ki kell lépnie a szobájából és újratervezni az életét. Kétségbeesve elkezd albérletet keresni, hiszen elég durván, - bár jogosan - kidobta Lucas. Csakhogy ez nem egyszerű, egyik csalódás éri a másik után. Muszáj felvennie a kapcsolatot Aprillel, ami odavezet, hogy a szilveszteri bulit együtt töltik, ahol váratlanul Lucas is felbukkan, ráadásul új lánnyal az oldalán. Sage persze kiborul, de fel kell szegnie a fejét, tovább kell(ene) lépnie. April lobbizik a testvérénél, hogy vegyék vissza átmenetileg a lányt a kanapéra, mert a motel borzalmas, így teljesen baráti alapon Sage újra ott találja magát egyetlen ajtóval elválasztva Lucastól. A téli szünet után beindul az egyetem, a lánynak pótvizsgázni kell, sokat tanul Connorral, ami meglepően féltékennyé teszi Lucast. Na igen, a srácnak se megy a továbblépés, ez eléggé egyértelművé válik. Vajon mikor törik már meg a jég, mert a szikrák tagadhatatlanul pattognak közöttük...

Miután befejeztem a regényt, komolyan törtem a fejem, vajon hány pontot érdemel, mert összességében a végeredmény tetszett, hiszen lezárást kapott ez a szerelmi történet, az olvasók szája íze szerint, nincs itt semmi meglepetés. Rájöttem, ez a kulcsszó is egyben. Az egész 430 oldalon semmi meglepetés nem ért, szóról szóra azt történt, amit vártam a hasonló könyvek alapján. Ez abban az esetben nem is baj, ha az ember ki akarja kapcsolni a gondolatait és csak szórakozni szeretne, olvasni az évődéseket, a huza-vonát, abban a biztos tudatban, hogy az epilógusban a párosunk kilátásai az örök boldogság felé mutatnak. Csakhogy itt volt egy elég remek első rész, ahol a szerző megteremtett hiteles karaktereket, kanyarított köréjük egy nem átlagos történetet, zaklató mostohával és mentális problémákkal, ami végre más szint volt, mint az egy kaptafára készült szexista new adult sztorik. Azt hiszem nagyobbak voltak az elvárásaim a kelleténél, én további fordulatokat vártam, de a folytatásban csupa olyan történt cselekményileg, ami borítékolható volt - kibékülés, nagy vallomások, aztán óhatatlanul felbukkan Alan, akinek meg kell lakolnia minden tettéért.

A szerző a mentális problémákon már nem tudott mélyíteni, nekem legalábbis kevésbé jöttek át a félelmek, lehetséges, hogy Sage is gyógyulgat, és kétségtelen, hogy több időt töltött társaságban, nincsenek annyira előtérben a korábbi félelmei. Anyagi gondok miatt fel kellett adnia az egyéni terápiát, így váltani kényszerül csoportterápiára, ami meglepően jól sikerül, sőt még egy ismerős is feltűnik az anonim klubban. Ez az új élmény mindenképp hasznos az olvasók felé is, megmutatja a szerző, hogy érdemes ezt a fajta segítséget is igénybe venni.

A két főszereplő karaktere nyilván nem változott gyökeresen, Sage ahogy fentebb írtam, mentálisan jobb állapotban van, sőt volt egy pont, ahol nagyon meglepődtem, mennyire kiállt a barátaiért, és végigcsinált kínos helyzeteket elmenekülés nélkül. Azt el is vártam, hogy egy idő után képes lesz elmesélni részleteiben is, mi történt vele a korábbi években. Ez volt szerintem a regény csúcspontja, nagyon erős hatású itt a szöveg, és a reakció is elvitte a pálmát. Nagy elhatározás kellett ahhoz, hogy ezt végül ne csak Lucas felé tegye meg.

Lucas viszont ráhozza a szívbajt az olvasókra a regény elején, egy jó darabig bizonytalanságban is tart, aztán jönnek a jelek, hogy mit sem változott ő igazából, a szíve Sage-é továbbra is. Amit megszerettünk benne a korábbi részben, az itt is kibontakozik, megértő, türelmes, hűséges barát, testvér és szerető társ, nem utolsó sorban vadul védelmező is, ha a végkifejletre gondolok. A külseje tipikus rosszfiú, de valójában közel sincs hozzá.

A mellékszereplők hozzák a korábbi kellemes társaságot, főleg persze April szerepel sokat, de a srácok is részt vesznek sok közös jelenetben, és rengeteg pop-kult utalást visznek a történetbe. Sokszínű a társaság, ez szexuális irányultságra, habitusra is értendő. A lányok barátsága példás, szeretem, ha nincsenek drámák és féltékeny versengések, örültem a hármasuk vidámságának Megannel. Ha valaki elég szemfüles, a sorozat további részeinek címéből következtethet a párosításokra, nem lepett meg, hogy a másik két lány is sorra kerül.

A szerző stílusát megszerettem már korábban is, gördülékenyen tudja közvetíteni az érzelmeket. Sok témához nyúlt, ami érdekli és érinti a fiatalokat, és merészelt foglalkozni a családon belüli erőszak kérdésével is, mint főtéma. Pánszexualitás, szorongás, diszlexia, fel se tudom sorolni mennyi mindent vitt a történetbe, mindezt könnyed természetességgel, tabuk nélkül. Ugyanakkor nem tudok elmenni szó nélkül a felesleges 100+ oldalas lakáskeresési bonyodalmak mellett, amit meg totál feleslegesnek éreztem. És ha már a dinamikánál tartunk, véleményem szerint túlságosan elhúzódott ez a nulláról való újbóli kapcsolatépítés, és nagyon az utolsó pillanatra lett hagyva a végkifejlet, ami meg túl gyorsan és egyszerűen lett lerendezve. 

Összességében tetszett a regény, végül is pozitív érzelmekkel csuktam be a könyvet, ezért megkapja a négyest, öröm volt olvasni a megszokottól egy teljesen más stílusú new adult sztorit. Köszönöm a könyvet a Maxim Kiadónak.

Kép: saját

Borító: Az első rész kékes-zöldes változata, nagyon szép.

Kedvenc karakter: Lucas

Szárnyalás: -

 

Mélyrepülés: -

Érzelmi mérce: Egy teljesen újraépülő szerelmi kapcsolatot kapunk, és egy kis erotikát is.

Értékelés: 

Ha megtetszett, ITT megrendelheted!!!

BELEOLVASÓ

Claire Daverley: Éjszakákon át

A General Press Kiadó jelentette meg Claire Daverley: Éjszakákon át című regényét, melyben Rosie és Will szívfájdító szerelmének történetéről olvashattok. A blogturné állomásait követve, akár meg is nyerhetitek a könyv egy példányát a kiadó felajánlásában.

 

General Press 2023.

400 oldal

Fordította: Fügedi Tímea

Goodreads: 4,11

Besorolás: felnőtt, realista, romantikus, mentális betegség

Ismered azt az érzést, amikor valaki, akire addig fel sem figyeltél, hirtelen igazán rád néz, és rádöbbensz, hogy az egész világon ő az egyetlen, aki a lelked mélyére lát? Majd belekezdtek, és innentől nincs megállás: éjszakákon át csak beszélgettek és beszélgettek, mert ő az egyetlen, aki megért, és onnantól a szíveteket örökre láthatatlan kötelék fűzi össze.
Egy fiú és egy lány egymásra talál. Ez történik itt is.
A tizenhét éves Rosie és a két évvel idősebb Will egy hűvös angliai estén a tengerparti tábortűz mellett melegszenek, beszélgetnek, és csodálkoznak rá egymásra először. Ugyan egy gimnáziumba járnak, és mindketten az érettségijükre készülnek, eddig még sosem szóltak egymáshoz. Hiszen a lány eminens tanuló, a fiú pedig a gimi fekete báránya. Csakhogy a sors most egymás mellé sodorta őket. Ám a sors ugyanígy közbe is szólhat...

Olvasom a könyveket, egyiket a másik után. Nagyobbik részét jónak tartom, írok róla négyes, ötös értékeléseket, aztán év végén kapargatni kell az emlékezetemet, egyáltalán miről is volt szó bennük. De van ezek között a jó könyvek között néhány egészen kiemelkedő, amin biztosan nem kell majd év végén gondolkodnom, miért is annyira emlékezetes. Az ilyen történetek bemásznak a bőröm alá, és az olvasás után hetekkel sem tudom elengedni őket. Mert betalál a szívembe, reakciót vált ki, mélyen hat az érzéseimre, és végem van, ezen kattogok jó ideig. 

Az Éjszakákon át regénytől teljesen mást vártam, mint amit végül kaptam. A fülszöveg egy vérbeli young adult sztorit ígért, adva van egy nagyon jó tanuló, csendes lány, akinek fontos, hogy teljesítse a szülei elvárásait, be kell jutnia egy jó nevű egyetemre. Rosie minden idejét beosztja, a tanulásra koncentrál, még barátnőzésre is alig marad idő, párkapcsolatra nem is gondol, randikat sehova sem tudna besuvasztani a beosztásába. És ez a lány egy tábortüzes, iskolatársakkal rendezett összejövetelen beszélgetni kezd Will-el, aki az ikertestvére egyik barátja, ő korrepetálja emelt matekból. Josh, az ikertesó nagyon közel áll Rosie-hez, félszavakból is megértik egymást, ráéreznek, ha valami gondja van a "másik felüknek". Willről mindenki tudja, hogy voltak korábban zűrös ügyei, ami miatt halasztott is évet, ő már 19, és egyáltalán nem akar tovább tanulni, miután a szülei évekkel ezelőtt külön-külön leléptek, a húgával együtt a nagymama neveli őket. Dolgozni akar autószerelőként és sokat utazni. Ahogy beszélgetnek, rájönnek, hogy igenis vannak közös pontjaik, hiába a sok ellenük szóló tényező, van miről vitatkozni, elmélkedni, vagy jólesően hallgatni. Mindketten rosszul alszanak, hát beszélgessenek, mi baj lehet? A világítótoronynál találkozgatnak esténként, pár alkalom ez, de mindketten érzik, hogy valami elkezdődik közöttük. Aztán bekövetkezik egy tragikus baleset Will születésnapi buliján. Ez mindent megváltoztat, fájdalom, gyötrelem, befelé fordulás következik, és Rosie nem akar mást, csak baráti kapcsolatot Will-el. De ez nem olyan dolog, amit csak úgy el lehet dönteni. Az élet folytatódik, Rosie egyetemre megy, Will dolgozik, mégis mindig keresztezik egymást az útjaik, és egyikükben sem hamvad el a kettejük összetartozásának vágya. Évek telnek el, életesemények zajlanak, házasság és újrakezdés, de külön, egymástól távol. Mikor jönnek már rá, hogy ők ketten az igazi lelki társai egymásnak, és távol egymástól csak boldogtalanság vár rájuk?

Borzasztó nehéz erről a könyvről véleményt írni, mert biztosan tudom, hogy nem adja ugyanazt az élményt mindenkinek. Sőt. Az egésznek van egy melankolikus hangulata, ami eleve nem valami népszerű a fiatal olvasóknál, lassan haladnak az események, és általában mindent szomorúság övez, nem egy happy regény. Én is elsőre lassan tudtam haladni, de a második este, illetve éjjel egészen hajnalig olvastam, mert nem tudtam letenni, annyira furdalt, hogy hova halad ez az egész, szerencsére másnap reggel be tudtam fejezni a maradék 100 oldalt. A szerzőnek ez a debütáló regénye, és elég különös stílussal kezdte a pályafutását. Szembeötlő, hogy nincsenek elkülönítve a párbeszédek, egybefolyik a szöveggel, de ez simán megszokható. Ami személy szerint kissé zavart, hogy a harmadik személyben mesélés, hiába váltott nézőpontú, tőlem távol tartotta a szereplőket, mintha mindig meglenne velük a két lépés távolság. Ami viszont elvarázsolt, az Will karaktere, aki nagyon emlékeztetett egy valós személyre az életemből, szóval ez végig emelte a szimpátiámat, nagyon izgultam érte. Mélyen gyökeredző lelki sebekkel él, ép ésszel fel nem fogható, hogyan tudta az anyja elhagyni a családot, két gyereket, lelépett, miután korábban az apa már megtette ugyanezt. Utálok ilyen szülőkről olvasni, és ennek az egésznek a hatása leírhatatlan sebeket okoz. Willnek hosszú éveken át szembe kellett néznie a következményekkel. Will nagyon a szívemhez nőtt, és ez nem tett jót arra vonatkozóan, hogyan viszonyultam Rosie-hoz. Róla nagyon nehéz jót vagy rosszat kijelenteni, mert nagyon összetett a személyisége, nyilván tudatosan lett ilyennek megírva. Az számomra nem derült ki, hogy honnan eredt ez a kényszeressége (OCD), a megfelelésnek az ilyen fokú igénye, de engem ez rettenetesen frusztrált. Én is szabálykövető vagyok és semmi bajom, ha valaki eltervezi az életét, de azt a saját szempontjai szerint tegye, ne az anyjának akarjon megfelelni. A pokolban akartam látni az anyját, annyira irritált. Talán volt némi oka a zavartságának még az ikerségből is, ahol végig kellett versengeni a gyerekkorát a figyelem feléért? Aztán később Josh miatt kétszeresen is meg akart felelni a szüleinek? Utáltam a határozatlanságát, a szemellenzőit, és a választásait. Hogy tudott évekre lemondani a zenéről például? Jesszusom. Persze fontos része regénynek a barátság, a családi kapcsolatok vagy pont ezeknek a hiánya mindkét félnél.

Azt írtam, hogy lassú a könyv, de azért rengeteg minden történik benne, és engem az is meglepett, hogy milyen hosszú időt ölel fel, hiszen jóval harminc fölöttiek a szereplők, mire a történet végére érünk. Van ebben olyan időszak, amit egymás közelében töltenek, vagy épp nagyon távol, vagy spontán nyaralás (ami az egyik kedvenc részem), de mindig ott lóg a levegőben az egymás iránti érzések kimondatlansága, inkább legyenek elhallgatva az igazi érzések, mert az kényelmes. De ott a család, az elköteleződés, az önbizalomhiány és a mentális problémák, és inkább választjuk a biztosat, a biztonságot. Mindez valóságos volt, tényleg ilyenek az emberek, de én egy pillanatig nem értettem egyet azzal, hogy ebbe bele kéne nyugodni, és hallgassunk csak az eszünkre, mert az a helyes. Egy frászt, azt vártam, mikor tör már fel a szív szava, és mikor repülnek egymás felé a szereplők. A szerző azonban a végletekig húzta ezt, amivel az idegeimen táncolt.
Ez a regény határozottan nem egy ifjúsági könyv, nem is mondanám kifejezetten romantikusnak. Mindkettőből van benne, de inkább érzem szépirodalmi alkotásnak, amiben a jellemfejlődés a lényeg, nem a cselekmény. Én mindenesetre végig azt vártam, hogy beteljesüljön a "mindig is te voltál az igazi" érzés, és Will kapja meg az ő Rosie-ját, és szeressék egymást. Volt a regényben egy pont, ahol majdnem megtörtént ez a kívánságom, és végképp pipa voltam, hogy a szerző ezek után még rákavart, és kavartatta a szereplőket is. Azt már nem kellett volna, még ha valóságos is az a Bécsi kitérő. Tény, hogy HEA nélkül nem ilyen hangnemben írnám ezt a bejegyzést. Lehet, hogy nem mondhatom kimondottam romantikusnak a regényt, de annyi, de annyi érzelmet közvetít, hogy azt alig lehet befogadni.
Vannak regények, amik nem kapnak ugyan maximális pontszámot tőlem, mégis garantáltan emlékezetesek számomra, és az Éjszakákon át egy ilyen történet. Will White, te úgy tudsz szeretni, mint az én első igaz szerelmem. Köszönöm, Claire Daverley, hogy emlékeztettél rá.

Kép: Pinterest   

Borító: Nagyon tetszik a borító, jobb, mint bármelyik külföldi.

Kedvenc karakter: Will

Szárnyalás: A nyaralás Montenegróban.

 

Mélyrepülés: Rosie anyja.

Érzéki mérce: Nem az érzékiségen van a hangsúly, de kap az olvasó ilyen jellegű jeleneteket is, visszafogottan, ízlésesen.

Értékelés: 

Ha megtetszett, ITT megrendelheted!!!

Nyereményjáték

Rosie és Will egy tábortűz mellett ismerkedtek össze, ezért a játékunk is ezzel kapcsolatos. Népszerű filmes jeleneteket válogattunk, mely épp tábortűz mellett játszódik. Ismerjétek fel a képekről a filmet vagy sorozatot, és a címét írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő sorába.
Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.

a Rafflecopter giveaway

Állomások:

10.23 Kelly és Lupi olvas
10.25.Könyv és más
10.29 Pandalány olvas

10.31 KönyvParfé

Laura Kneidl: Ne! Érints meg! (Ne! Érints meg! #1)

A Maxim Könyvkiadó jelentette meg Laura Kneidl Ne! Érints meg! sorozatának azonos című első részét. Vajon mi elől menekül Sage az ország legtávolabbi egyetemére? Az új életében új barátokra is lel, de a félelmei leküzdéséhez neki is meg kell nyitnia a szívét. Tarts velünk a blogturné állomásain és a játékunk során megnyerheted a kiadó által felajánlott nyereménykönyvet!

 

Maxim Könyvkiadó 2022. Dream válogatás

432 oldal

Fordította: Bujdosó István

Goodreads: 4,34

Besorolás: NA, mentális betegség, romantikus

Azt hitte, soha nem fog tudni szeretni. De aztán találkozott vele…
Amikor Sage megérkezik Nevadába a Melview-i Egyetem elsőéves hallgatójaként, semmije sincs: se pénze, se lakása, se barátai. De az elszántsága nem ismer határokat. Új életet akar kezdeni, és minden erejével azon van, hogy elfeledje, ami odahaza, Maine-ben történt vele. Csakhogy ez egyáltalán nem könnyű, ha az ember lányát lépten-nyomon emlékek kísértik, és minduntalan rátör a félelem. Mint például az első munkanapján az egyetemi könyvtárban, amikor meglátja Lucast. A fiú szürke szeme és a tetoválásai pontosan azt idézik fel, amitől Sage a legjobban retteg. Csakhogy Lucas egyáltalán nem olyan, amilyennek első pillanatra látszik, és amikor Sage-nek sikerül a külső mögé is bepillantani, a szíve egyre hevesebben kezd verni…

Nagyon ritka, hogy nem angolszász vagy magyar szerzőtől olvasok, ilyen a ya/na piac, elsősorban ez a terület ontja a zsáner könyveit. Ezért igyekszem lecsapni azokra a megjelenésekre, amik újdonságot jelenthetnek. A német írónő azonban valószínűleg izgalmasabbnak találta az amerikai hátteret, mert végül is egy full tengerentúli környezetben játszódó történetet írt.

Sage amint betöltötte a 18. születésnapját, hajnalban útra kelt a furgonjával és Maine államból Nevadáig autózott a Melview-i Egyetemre, ami úgy 3000 mérföldnyi távolság. Ennyi talán elég lesz, hogy biztonságban érezze magát a nevelőapjától, Alan-től, aki miatt minden felnőtt hímnemű iránt hatalmas félelmet érez. Nincs pénze szállásra, a kocsijában alszik és belóg a kampuszra zuhanyozni. Sikerül a könyvtárban munkát szereznie, így talán lesz pénze a tankönyvekre és olcsó ételekre. A hobbija is hoz némi aprópénzt, saját készítésű ékszereket ad el az Etsy-n, de ez nagyon bizonytalan kereset. Megismerkedik egy szintén frissen beiratkozott lánnyal April-el, aki persze kiszúrja, hogy az autójában lakik a kampusz parkolójában, és hogy segítségre lenne szüksége. Hamarosan megismerkedik fiúkkal is, a tantermekben sem tudja elkerülni őket, és ott van például April bátyja, Lucas és annak legjobb barátja Gavin, aki még csoporttársa is az egyik tárgyból. A testvérpár mindenképpen segíteni akar neki, felajánlják, hogy átmenetileg alhat náluk a kanapén, és hogy ne érezze rosszul magát, cserébe segíthet a háztartásban. Sage nagyon nehezen oldódik fel pasik társaságában, különféle mértékű pánikrohamok gyötrik, de mivel a könyvtárban is együtt dolgoznak Lucas-szal, lassan kezd kialakulni egyfajta bizalom közöttük, ami egyre mélyebb érzelmek felé vezet. De vajon mennyit bír ki Sage törékeny énje, amit éppen csak most építget?

Borzasztó nehéz erről a könyvről beszélni, hiszen a téma szívfájdító, de olyasmi, amit nem szabad a szőnyeg alá seperni, mert egyáltalán nem ritka, viszont nagyon kevesen mernek beszélni róla. A szerző részletes képet ad Sage állapotáról, tűpontosan leírja a félelmeit, a jelenlegi állapotát, de a korábbi eseményekről, a PTSD-t kiváltó okokról nagyon lassan csepegteti az információt. Sage próbálja magában elzárni ezeket az emlékeket, de nyilván nem sikerül, egy-egy esemény vagy érzés kapcsán előtérbe kerülnek, ezekben a pillanatokban kap az olvasó némi támpontot, mi is történhetett közte és a nevelőapja között. Nekem egy kicsit fura volt, hogy Sage mennyire tisztában van a saját helyzetével pszichológiai szempontból. Tudja, hogy segítségre van szüksége, és amint egy hangyányi lehetősége van rá, rögtön keres egy nőnemű pszichológust, aki el is kezdi vele a terápiát. Úgy éreztem a legtöbbet mégis az segített, hogy a lány nem zárkózott be teljesen, hiszen azért jött el ilyen messzire, hogy új életet kezdjen, és ahogy bővültek a tapasztalatai a másik nemmel, napról napra bizonyosodott meg arról, hogy nem egy kaptafáról valók a pasik. A testi kontaktus már nehezebben megy, mint a sima beszélgetés, ezt nagyon is kerüli, ahogy a tömeget is. Nos, nem nehéz kitalálni, hogy Sage és Lucas között alakulgat egy kapcsolat, amihez azért fizikai érintkezés is kapcsolódik. A lány a PTSD miatt rapszodikusan reagál erre, hol szinte ő kezdeményez, hol meg elutasító. Ez a pillanat az, amikor Lucasról érdemes szót ejteni bővebben. Az első benyomások nem voltak túl biztatóak, hiszen a srác az egyéjszakás kalandok híve, sokszor kimaradozik, és gyakran hoz haza alkalmi dugópartnert, amit a lánynak a kanapéról kell végighallgatnia. Zárójelben megjegyzem, utálom, amikor egy történetben erről olvasok, például Abbi Glines regényeiben is többször előfordult ilyen és én legszívesebben kihajítanám ezeket a könyveket az ablakon. Ki is alakít Lucasról egy képet, miszerint nyilván nem akar kötődni senkihez, és ezt a családi háttér szépen alá is támasztja. Aztán változik, és amint történik köztük néhány majdnem csók, meg ilyen-olyan nézések, a srác 180 fokos fordulattal jófiúba megy át. Mintha instant módon beleszeretett volna, és ez elég lenne neki, ez az óvatos közeledés. Közben pár hete még másokkal szexelt, ami abszolút normális 21 évesen, hogy hajtja a csajokat. Annyira viszont nem mutatja ki az érzelmeit, nem nyomul, inkább mintha kísérletezne egy megszelídítendő állattal, szóval az egész túl irreális volt nekem. Azt nem is említettem még, hogy könyvmoly, állandóan olvas, és természetesen könyvtáros szakos, hallom is a sóhajokat az olvasók felől. Sajnos szó szerint kitalálható, hogy merre halad ez a dolog Sage és közte, és az is, hogy milyen fordulattal lesz vége.

A szerzőben nagyon is értékeltem a témaválasztást, továbbá a lányok közti barátságot is szerettem, bár April esetében egy fontos, húsba vágó dolog épp hogy érintésre került, pedig ez is egy hatalmas trauma. Az is elismerésre méltó Sage-ben, hogy célirányosan keresi a segítséget, és bár nem teljesen így működik a rendszer a valóságban (Biztosítástól függ, főleg a szülőkétől, az óradíj meg végképp nem az ő csóróságához mérhető. Akart ő karitatív úton segítséghez jutni, de az nem működött.), ő mindenképp terápián akar részt venni. Azért hangsúlyozom ezt ki, mert bizonyos dolgokban meg totál logikátlanul viselkedett. Befogadta őt két ember a lakásába, bizalmat szavaztak neki, amit ő egyáltalán nem viszonzott. Sőt, inkább mindenfélét hazudott, meg eltitkolt, pedig eljutottak olyan szintig, amikor már elvárható lenne valamit nyújtani is. Nem lehet elvárni a másiktól, hogy mindig adjon, ha mi arra sem vagyunk képesek, hogy néhány részletet elmondjunk magunkról. Egyszerűen nem akartam tudomásul venni a végét, annyira  erőltetett lett. Ez akkor lehetett volna ütős, ha valami traumatikus hangzik el a telefonban, de nem volt az. És Sage képes volt ilyen körülmények között lelépni, ez nekem csalódás. Mintha semmi olyan sem történt volna előtte, ami feltételezné, hogy valamit azért megmagyaráz, mert fontos neki a másik, konkrétan Lucas érzelmei. Értem, vagyis inkább feltételezem, hogy a szerző Sage zavartságát és teljes bezárkózását, vagy a családja iránti aggodalmát akarta így kifejezni, de ez így hiteltelen. Őszintén szólva kíváncsi vagyok a többi olvasó véleményére is, vajon én vagyok ennyire túlkomplikált mostanában, vagy tényleg vannak problémák a karakterfejlesztéssel ebben a könyvben. Amit még nagyon hiányoltam, hogy lényegében semmit sem tudtam meg Sage korábbi életéről, hogyan járt suliba, a középiskolában hogyan viszonyult a pasikhoz.

Óriási dicséret jár a kiadónak a címválasztásért. Tudom, milyen tanakodás, többfordulós vacillálás után születnek meg a magyar címek, volt már szerencsém ötletelni más regényeknél. Itt éppen csak egy kis csavar történt az eredetihez képest, de annyira ütős lett ebben a formában a cím, amit meglátva eleve megakad rajta az olvasó szeme és muszáj újra ránézni. Ehhez párosul ez a káprázatosan szép borító, és olvasva a fülszöveget a könyv már landol is a bevásárlókosárban. 

Jó lenne, ha minél hamarabb kijönne a következő rész, mert ez a borzalmas függővég azonnali folytatást kíván.

Kép: Bujdosó Gabriella munkája. Németországban nagyon népszerű a szerző és ez a regény, az öt éves évfordulóra gyönyörű új borítót kapott, most pedig képregény jelenik meg a történet alapján 2023. januárjában, ebből ollóztam a fenti képet.

 

Borító: Nagyon tetszik.

Kedvenc karakter: -

Szárnyalás: Sage céltudatossága tetszett.

Mélyrepülés: Talán a vége lehetett volna átgondoltabb.

Érzéki mérce: Csupán egyetlen 18-as jelenet van a regényben, inkább az érzelmek kavargása jellemző.

Értékelés: 

Ha megtetszett, ITT megrendelheted!!!

 

Nyereményjáték

A Maxim Könyvkiadó Dream válogatás sorozatában megjelent komolyabb témájú könyvekkel játszunk. Minden állomáson találtok egy borító részletet, annyi a feladat, hogy találjátok ki, melyik regényhez tartoznak, és írjátok bele a rafflecopter doboz megfelelő sorába a megoldást.
Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre szállít, a Rafflecopter dobozban megadott válaszokat pedig sajnos utólag nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük, ezután 72 órán belül kérünk visszajelzést, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.

a Rafflecopter giveaway

 

Állomások:

12.13 Kelly & Lupi olvas

12.20 Könyvvilág

12.27 Hagyjatok! Olvasok! borítós extra

01.03 Hagyjatok! Olvasok!

01.10 Fanni's Library

 

 

Szaszkó Gabriella: Végtelen

A Maxim Könyvkiadónál jelent meg Szaszkó Gabriella új önálló regénye a Végtelen. A regény a közeljövőben játszódik, amikor már tudományosan bizonyított tény a lélekvándorlás, néhány “szerencsés” kiválasztott terápiás célból a múltba utazhat, megfejteni a mentális betegségük eredetét. Kövesd végig a blogturné állomásait, a játékunk során megnyerheted a kiadó által felajánlott nyereménykönyvet!

 

Maxim Könyvkiadó 2022. június 9.

400 oldal

Goodreads: 4,67

Besorolás: mentális betegségek, lélekvándorlás, felnőtt, zene

Daniel Pollack negyvenhárom éves zongoraművész, aki hat éve, felesége halála óta nem hagyta el tóparti háza biztonságát – agorafóbiában és szorongásban szenved. Tetőtéri hangszigetelt szobájában komponál, és albumokat készít. Tinédzser fiával, Aaronnal úgy élnek együtt, mint két idegen.
Minden megváltozik, amikor Danielt beválogatják egy kísérletbe. Egy új tudományos áttörés bebizonyította, hogy a lélekvándorlás létezik, és kifejlesztettek egy olyan szert, ami lehetővé teszi az utazást korábbi életekbe. Az orvostudomány így kívánja gyógyítani az előző életekből hozott traumákat. Daniel eleinte ellenáll, de mivel szeretne visszatalálni a fiához, végül úgy dönt, részt vesz a kísérletben és az ahhoz kapcsolódó terápiában. Bele is vág az életei közötti utazásokba, melyek során számos megrázó élményt kell újra megtapasztalnia, és sok titokra derül fény.
Időközben megjelenik az életében a fia barátnője, Hazel, akivel kapcsolata az első pillanattól kezdve különös, és csak egyre különösebb lesz. Összekeverednek a jelen és a múlt szálai, és kétségessé válik, hogy a kísérlet végül segítségére lesz-e Danielnek, vagy végképp romba dönti az életét.

Akik ismernek, tudják, hogy Szaszkó Gabi az egyik kedvenc magyar íróm, minden regényét olvastam, azt a bizonyos elsőt pedig jóval a megjelenés előtt, előolvasóként. Drukkolok minden új regényének, és eddig tökéletesen betalált az ízlésembe a könnyűnek éppen nem mondható témáival. A Végtelen fülszövegét olvasva borítékolható volt, hogy ismét komoly témákkal fogok találkozni, fel is keltette az érdeklődésemet, alig vártam, hogy a blogturnésokkal megkapjuk a kiadótól.

Aztán ahogy elkezdtem olvasni, a fejemben kettévált ez a történet. Az egyik része nagyon érdekelt, és faltam az oldalakat, amikor a lélekvándorlással kapcsolatos utazások történtek, és hihetetlen módon belassultam, amikor Daniel jelenbéli jelenetei zajlottak. 

Már a Kora februárban is imádtam a szerző sci-fi ötletét, az öt évnyi emlékkiesést, úgyhogy örültem, hogy itt is hasonlóan egyedi lesz a téma. Nem mondom, hogy hiszek a lélekvándorlásban, de nem is zárkózom el, az biztos, hogy nagyon érdekel ez a felvetés.

A 2050-es években, amikor a regény játszódik, már a tudomány felfedezte, hogy az emberek lelke újjászületik, a lélekvándorlás egy tudományos tény. Egy különleges módszer segítségével néhányan lehetőséget kapnak visszautazni az előző életeikbe, kizárólag terápiás céllal. Ezek a kísérleti alanyok mentális betegek, akiknél segíthet ez a módszer abban, hogy rájöjjenek, milyen traumák érték őket, ami kihat a jelenlegi életükre. Főszereplőnket is kiválasztják, bár nem könnyen áll rá a dologra, végül talán a fia megjegyzése a döntő, aki szerint érdemes lenne megpróbálnia, hiszen nem igazi élet, amit agorafóbiásként él. Danielnek nem ez az egyetlen mentális problémája, hat éve özvegyült meg, ez a trauma kihúzta a lába alól a talajt, a zongoraművész karrierje kettétört, egy csúnya baki után már semmilyen élő szereplést nem vállalt. Azóta nem mozdul ki otthonról, online tartja a kapcsolatot a világgal, és ami a legeslegnagyobb probléma, szinte idegenek lettek egyetlen fiával. Aaron 11 évesen veszítette el az édesanyját, szüksége lett volna egy szerető apára, az együttes gyászfeldolgozásra, de Daniel ennek nem tudott megfelelni.

Három korábbi életig van lehetőség visszamenni, és ezeknek az utazásoknak én minden percét élveztem. Az első nagyon különleges volt, nem lövöm le a poént, de egészen elképesztő emlékeket idézett fel a szerző egy másik könyvével kapcsolatban. A következő élet még furcsább, hiszen itt nemet is vált Daniel, de még mindig csak részben talál válaszokat, így hamar eljutunk a harmadik, a legrégebbi még elérhető életéig, ami az angliai Cornwall-ba viszi. A második világháború utáni ötvenes években, egy tengerparti településen éli az életét, egy gazdálkodó egyetlen fiaként. Daniel hamar a megszállottja lesz William Penrose életének, alig várja a terápiákat, amit Victoria, a terapeutája online felügyel, ő figyeli, ahogy "alszik", utána együtt kielemzik az átélteket, már amennyit Daniel elmesél. Őszintén szólva én is türelmetlenül vártam minden egyes időutazást, mert Will élete kegyetlenül valóságos volt, tanulságos és szívszorító. Will elég magányos volt addig, míg a farmra nem kerül kisegítőként a hozzá hasonló korú James Moon, aki a barátja lesz, támogatója, aki végre felnyitja a szemét, és bebizonyítja, hogy igenis van esélye elérni az álmait. 

Szépen kialakultak a párhuzamok a való élet, és a távoli múlt között, ennek az egyik legfontosabb összekötő eleme a zene volt. Will kezdetben magányosan játszott a sziklaszirten, a nehéz munka után röpke kikapcsolódásként zenélt, később már fellépett a környéki kocsmákban, és ezt Moon-nak köszönheti, aki kiállt mellette, biztatta, az apja ugyanis nagyon ellenezte a "buzis" hegedülést. A zene természetesen végigkíséri az egész regényt, és támadt is egy kis dejavu érzésem, ugyanis pár könyvvel ezelőtt olvastam A Note of Madness-t, és ott is a Spotify segítségét hívtam a vonatkozó zenék lejátszásához, és most is meghallgattam minden megemlített darabot, aztán már maguktól jöttek a felajánlott lejátszási listák. Új felfedezéseket is tettem, úgyhogy köszönöm az élményt a szerzőnek, a zene szeretetének erejét tökéletesen visszaadta a lapokon.

Nem halogathatom tovább, rá kell térnem a számomra elfogadhatatlan részhez, ami tulajdonképpen a jelenben zajló események nagy részét érinti. Ez egy szubjektív vélemény, természetesen emberek vagyunk, mindenkinél máshová esik az a bizonyos határ, amit még befogad egy fikció kapcsán. Sok mindenfélét olvastam már, elég edzettnek érzem magam, de nekem ez egy olyan cselekményszál, amit nem tudtam elfogadni, azonosulni meg semmilyen szinten sem. Talán csak én vagyok érzékenyebb, ezt mindenkinek saját magának kell eldöntenie. 

Daniel egy 43 éves érett férfi, akinek ugyan mentális problémái vannak, de ez nem menti fel az alól, hogy hogyan volt képes összejönni a házukba átmenetileg beköltöző, még éppen kiskorú lánnyal. A szerző nagyon késélre tette Hazel korát, ugyanis az első találkozásuk után kb. két héttel lett 18 éves, de ez az elején még nem ismert. Ami viszont ismert, hogy mint Aaron barátnője van jelen. A lány "véletlenül" folyton összefut Daniellel a konyhában és próbál beszélgetni vele, akire nagy hatással van a lenge öltözékű, gyönyörű, cserfes táncos lány. Innen már csak egy lépés, hogy napi rutinjukká váljon,  délutánonként a férfi zongorázik, Hazel meg táncol rá. Aztán a lány bizonygatja, hogy nincs köztük Aaronnal semmi komoly - "csak szex" -, és lépésről lépésre behálózza a férfit, amíg végül az nem is tud ellenállni neki, sőt meggyőzi magát, hogy végül ő kezdeményezett. Felmentés ugyan nincs erre, de legalább megvárta a konkrét nagykorúságot.

Én nem tudtam ezt nem szülőként olvasni, aki tanúja volt már két lánya felnőtté válásának, akiknek meg még számos barátnőjük is volt, tehát valamennyire ismerem a fiatal lányok lelki világát, hogy finoman fogalmazzak. Nekem Hazellel kapcsolatban túl sok dolog hiteltelen volt, olvasóként sem tudok mindent elfogadni. Számos megvezetés, hazugság történt, ami alól nincs felmentés, hiába az utólagos nagy magyarázkodás. Épp ezért Hazel karaktere taszított, mert ha valaki igazán szeret valakit, akkor nem hazudik neki, nem hagyja, hogy bajba keveredjen. Hazel pedig sok mindenről tudott. Azt elismerem, hogy próbált Daniel állapotán segíteni, talán el is ért valamit, de attól ő még nem egy orvos, mert átélt hasonló dolgokat, nincs két egyforma eset, akár rosszul is elsülhetett volna az egész. Hogy a stílusáról is mondjak valamit, a falra másztam attól, hogy minden irtó volt, irtó menő, irtó jó, irtó bármi. Később aztán rájöttem, hogy ez egy 2050-es évekbeli szleng lehet, mert Daniel is előszeretettel használta. Szóval Hazel kétségtelenül egy erős hatást kiváltó karakter, de az én szemszögemből nem hiteles.

Danielről ezek után mit mondhatnék?  Őszintén szólva, ijesztő volt olvasni a rohamait, a szenvedését. A szerző roppant érzékletesen írta le ezeket, totál átérezhető volt számomra is, a szívem megdobogtatta rendesen. Ugyanakkor a fentebbieken túl is nagyon haragudtam rá Aaron miatt, akivel sikerült majdnem végérvényesen elcseszni a kapcsolatát. Önző volt Becca halála után, és világjárványok ide, fóbiák oda, észre kellett volna vennie, hogy konkrét segítség kell a fia mellé, hiszen beismerte, hogy beteg, saját maga nem tud megbirkózni a helyzettel. Daniel tökéletes hozta a mentálisan beteg ember karakterét, és tapasztaltam rajta előremenetelt, fejlődést, ami az ő esetében még jelentősnek is mondható.

Aaront inkább áldozatnak láttam, igaz, hogy anyagilag mindent megkapott, de valódi törődést nem. Őrültségeket csinált, megbocsáthatatlan dolgokat, hiszen ezek tulajdonképpen bűncselekmények, mégsem tudtam elítélni maximálisan, mert sérült volt, ezt a végén elég konkrétan bebizonyította. De volt itt még más is, amit nagyon nem értettem, és ebben a dologban a szerző következetesen Hazel szájába is ugyanazokat a mondatokat adta, hogy nincs értelme kapcsolatról beszélni 17-18 évesen. Ez akkor azt jelenti, hogy nem keresik ebben a korban (mármint 2050 körül) a fiatalok a szerelmet, már nem is akarnak járni egymással? Elég csak a szex?  Ez nagyon reménytelen jövő lenne, és végtelenül elszomorító. Én hiszek abban, hogy egy fiatal szív mindig is keresni fogja a szerelmet. Mások remélhetően nem ilyenek, mint ez a két fiatal. Illetve Hazel talán mégsem volt ilyen, csak éppen rossz időben élte meg a szerelmet.

Tetszett a befejezés meg nem is. Az apa-fia kapcsolat elrendeződésnek természetesen örültem. De Hazel epilógusa mintha felmentést akarna adni Danielnek, mintha ez bármire is felmentés lehetne. Az érintetteket legjobban feszítő kérdésre itt választ kapunk, kérdés, hogy ki mit gondol róla, érdemes-e ezt  tovább feszegetni egy másik történetben.   

Egy összetett, erős érzelmeket kiváltó, elgondolkodtató regényt olvashattam, amelyben különleges karakterekkel ismerkedhettem meg, a jelenben és a múltban egyaránt. A múlt szereplői voltak a nagy kedvenceim. Ötletes és szépen kivitelezett a világfelépítés, nagyon élveztem a múltba tett utazásokat, ez igazi kuriózum volt. A több szálon futó feszültség végig kitart, egészen a regény csúcspontjáig, és az epilógus még lazán rádob egy lapáttal. Nagyon örülök, hogy olvashattam ezt a regényt, sokat hozzátett például a zenei világomhoz, újra ráébresztett a végtelen szabadságvágyamra, és alaposan kirántott a komfortzónámból, olyan érzelmeket átélve, amelyek miatt  érdemes egyáltalán olvasni. 

Képek:Pinterest

Borító: Nagyon szép, kifejező a borító.

Kedvenc karakter: James Moon, William Penrose

Szárnyalás: James Moon

Mélyrepülés:  Hazel 

 

Érzéki mérce: Néhány jelenet felkorbácsolja az érzelmeket, de grafikus ábrázolás nincs, ennek ellenére  csakis felnőtteknek ajánlom a regényt.

Értékelés: 

Ha megtetszett, ITT megrendelheted!!!

BELEOLVASÓ

Nyereményjáték

 

A játékunk során Szaszkó Gabriella korábbi regényeiből adunk meg minden állomáson egy-egy idézetet.  Nincs más dolgotok, mint felismerni és beírni a vonatkozó regény címét a rafflecopter doboz megfelelő sorába.
Az értesítő levél megküldése után a nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésre válaszolni az e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz!

“Pár évvel ezelőtt úgy éreztem, hogy a házassági papírokkal egész életemre megvettem a mentességet a szerelmi bánat ellen. Mintha egyetlen délután és két fogadalom bárkinek bármi biztosítékot adna arra, hogy három év múlva is ugyanaz az ember marad.”

a Rafflecopter giveaway

Állomások:
06.19 Kelly és Lupi olvas
06.22 Fanni’s Library
06.25 Sorok között
06.28 Ink, Maps & Macarons

Tabitha Suzuma: Az őrület hangjai (Flynn Laukonen #1)

A Könyvmolyképző Kiadó jelentette meg Tabitha Suzuma: A Note of Madness - Az őrület hangjai című regényét, mely a nagy sikert arató Forbidden után a szerző második magyarul megjelent kötete. Újabb tabunak számító témát hoz testközelbe a szerző a 19 éves Flynn Laukonen történetével, aki zongoraművésznek tanul a londoni konzervatóriumban, miközben bipoláris depresszióval kell megküzdenie, ami meglehetősen kiszámíthatatlanná teszi a jövőjét. Kövesd az állomásokat  és a játék megfejtéséért cserébe esélyed lesz megnyerni a könyvet a kiadó felajánlásában.

 

Könyvmolyképző Kiadó 2022 Vörös pöttyös

288 oldal

Fordította: Füleki Anna Lili

Goodreads: 3,95

Besorolás: mentális betegség realista

Miért történik ez velem?, kérdezte magától kétségbeesetten. Mi baj van velem?
Flynn-nek jól mennek a dolgai egyetemistaként. A Királyi Konzervatórium egyik legjobb zongoristájaként életre szóló lehetőséget kap, amikor felkérik egy fontos koncerten való szereplésre. A felszín alatt azonban minden kezd megváltozni. A jó napokon Flynn tele van élettel és energiával, de a rossz napokon megváltásnak tűnik a halál. Néha egész éjszaka komponálni és gyakorolni akar, máskor viszont az ágyból se tud kikelni. A lakótársa, Harry igyekszik megérteni, de egyre jobban összezavarják Flynn kiszámíthatatlan hangulatingadozásai. Egy barátja, Jennah is próbál segíteni, de Flynn-nek nehezére esik normálisan viselkedni a lány közelében, mivel nem tudja kordában tartani az érzelmeit. A közelgő koncert nyomása és a családja, valamint barátai növekvő aggodalma hatására vulkánszerűen törnek felszínre az érzések.
Néha minden rosszabb lesz, mielőtt javulásnak indulhatnak a dolgok.
Egy őszinte vallomás a bipoláris zavarról.

2016. év végén olvastam a szerző első magyar megjelenését, a Forbiddent. Emlékszem, nagyon izgultam, hogy a testvérszerelem téma vajon milyen fogadtatásra talál a hazai olvasóknál. Szerencsére nagy siker volt a könyv, most is magas, 86%-os átlagon áll az értékelése a Moly-on. Azóta is vártam, hogy újabb regénye jelenjen meg a szerzőnek, mert Tabitha Suzuma neve nekem garancia arra, hogy minőségi írást olvashatok - más szerzők által nem preferált, tabunak számító témákban. Nem kellett csalódnom, Az őrület hangjai egy 19 éves egyetemista fiú küzdelmét mutatja be a bipoláris zavarral. 

Flynn a londoni konzervatórium zongorista hallgatója, aki világ életében erre a hivatásra készült, hogy zongoraművész legyen. A rengeteg gyakorlás mellett sosem volt problémája a versenyekkel, sőt imádta a megmérettetéseket, és az egészséges lámpalázon kívül semmilyen problémával nem küzdött. Remekül érzi magát a barátai társaságában, Harry csellista, egyben a lakótársa is, és Jennah-val, a fuvolás tehetséggel benne vannak minden buliban, élvezik a tanulást, az egyetemi életet, minden örömével és nehézségével együtt. Aztán elkezdődtek a furcsaságok. Flynn kezdi úgy érezni, hogy talán nem is olyan tehetséges, mint ahogy beállítják őt mások, felkérték ugyanis egy nagyobb koncertre, ahol egy nagyon nehéz darabbal kellene indulnia, rengeteg gyakorlást igényelve. Ilyen lehetőség egyszer adódik, legalábbis nem túl sűrűn, így mindenképp belevág, hiszen ezt elvárják tőle. De a nyomás egyre fokozódik, úgy érzi, szétfeszíti ez az egész. Éjt nappallá téve gyakorol, nagyon keveset alszik, de ahelyett, hogy kikészülne, még inkább energikusnak érzi magát. Szárnyalnak a zeneszerzői ötletei, megállás nélkül komponál, operát ír. Ennek a tetejébe még órákon át tartó távfutásra is indul, szó szerint nem tudja lefárasztani magát. Aztán egyszer csak kipukkan a buborék, és Flynn átesik a másik végletbe, depressziós lesz. Azt gondolja, tehetségtelen, semmi keresnivalója a versenyen, nem érdeklik a társasági események, nem akar menni sehova, lóg az óráiról, csak fekszik, agyal, vagy éppen átalussza a napokat. Ezek az időszakok váltják egymást, a barátai értetlenül állnak a viselkedése előtt, kiszámíthatatlanná válik. A verseny előtti napon újra annyira túlpörgeti magát, hogy már olvasóként én is lerágtam vele együtt a körmeimet, és felkészültem a legrosszabbra. Meg is történt volna, ha a barátai nem állnak mellette és nem hívnak orvost hozzá, mégpedig Ramit, a saját bátyját, aki felismeri a tüneteket, lenyugtatja és pszichiáterhez irányítja. Innentől újabb szakaszába ér Flynn küzdelme, mert belép az életébe a lítium, minden mellékhatásával együtt. 

Azzal kell kezdenem, hogy láttam már hasonló dolgokat a saját környezetemben, és amit tapasztaltam, az abban erősített meg, hogy higgyek a biokémiában. Azonban az igaz, hogy nincs két ember, akik egyformán reagálnának a kezelésre, a gyógyszerekre. Azt én teljes mértékben elfogadom, hogy szükséges a gyógyszeres kezelés ebben az állapotban, minél hamarabb. Az ilyen gyógyszereknél hatványozottan igaz, hogy kell hagyni időt a hozzászokásra, türelmesnek kell lenni. Nagyon nehéz időszakok követik egymást, de látni kell, hogy van fény az alagút végén, és ez nem a közeledő vonat. (Ez a poén szerepel a történetben is.) Flynn is megtapasztalta, hogy milyenek a mellékhatások, letompul a világ, igaz, hogy nincsenek hatalmas extázisok, de nincsenek halálközeli mélypontok sem. Mégis annyira elviselhetetlen ez a katatón állapot, hogy Flynn ezt sem tudja hosszútávon elviselni és másképp dönt, ami újabb katasztrófa felé vezet. A szerző szépen végigvezeti a betegség tünetein a főszereplőt, és számomra teljesen hitelesen ábrázolja az érzéseit. Megmutatja a megmagyarázhatatlan és elmondhatatlan érzéseket, amikkel olvasóként is nagyon nehéz szembesülni, hát még átélni. Nagyon sokszor éreztem, hogy mennyire elviselhetetlen lehet, fájt a szívem, és szó szerint felgyorsult a szívverésem, ahogy erről írt. Nagyon sokan vagyunk, akik átéltek már egy-két pánikrohamot, vagy épp depis időszakot, de azt hiszem ezek eltörpülnek egy ilyen betegség mellett. Nagy szeretettel szeretnék szólni a barátokról, a családról. Nem tudom, hova jutott volna Flynn, ha például egyedül él, nincs mellette Jennah és Harry, akik mindketten nagyon odafigyeltek rá, és nem igyekeztek kívülállók lenni, érezték a megfelelő időben, hogy mekkora a baj. Nagyon szerettem mindkét karaktert, Harry elég őrült volt, Jennah pedig az érzelmi szálakat is megmozgatta. 

Nem tudom eléggé hangsúlyozni, mennyire örülök, hogy a szerelmi szál nem volt kifejezetten hangsúlyos, épp a kellő mértékben volt jelen. 

Szerencsés véletlen, hogy pont orvos Flynn bátyja, aki nem bagatellizálja el a problémát, nem hagyja annyiban az ellenállását, konkrét segítséget nyújt. A feleségével együtt nagyon rendesek voltak vele, magukhoz vették egy időre. A szülők már egy kicsit távolabbról voltak érintettek, és közrejátszott az is Flynn elzárkózásában, hogy úgy érezte, a szülei részéről is hatalmas az elvárás felé, pedig nem volt ez ennyire erőteljes. Mindenki boldog volt, hogy bejutott a fiuk konziba, de nem lenne világvége, ha meggondolná magát. Fontos szereplő még a regényben Flynn tanára, Kaiser professzor. Az elején úgy tűnt, rendesen presszionálja, de később teljesen rugalmassá vált, ebben biztos közrejátszott, hogy őszintén elmondott neki mindent Rami. Nagyon fontos része a regénynek természetesen a zene. Abszolút át lehetett érezni azt a szenvedélyt, ahogy Flynn a zenéhez viszonyul. Nekem a komolyzenéhez kevés ismeretem van, ezért a regényben említett zenéket kikerestem és olvasás közben hallgattam Spotify-on. Rachmaninov darabjai valóban nagyon nehéznek tűnnek, miközben hallgattam belegondoltam, hogy ezek a művészek ezt képesek megtanulni kotta nélkül játszani, ez igazán különleges teljesítmény. Ahogy a zeneszerzés is hasonló felfoghatatlan képesség számomra, minden tiszteletem azoké, akik létre tudják hozni a zenei csodákat. Nagyon szép leírások születtek a zenéről, milyen érzéseket vált ki Flynnben, akár pozitív, akár negatív irányban. Az írásmódról nem tudok mást mondani, tökéletes. Teljes mértékben visszaadja a rengeteg különböző érzelmet, az egyre növekvő bizonytalanságtól a magasságokban való szárnyalásig, a titkolt szerelem kínjától az öngyilkosságra vágyó legmélyebb kétségbeesésig. Az valami fantasztikusan élő leírás volt, amikor a közönség elé kellett állnia, (vagyis ülni a zongoraszékre) és 1000% izgalmi állapotban eljátszani a világ egyik legnehezebb darabját, összehangolódva a karmesterrel és a zenekar tagjaival. Tűpontos, felejthetetlen leírás.
Egyetlen dologgal nem vagyok kibékülve, és az a regény vége. A cselekményszál szépen épül végig, a feszültség egyre nő, időnként robban is, de a végére még vártam volna egy végső, hatalmas robbanást. Nehéz megmagyarázni, de az egész regény alapján más befejezésre számítottam. Ez egy olvasóbarát verzió lett, persze megvolt az őrületes feszültség, de nem ütött akkorát. Főleg a regény elejére tekintettel, ami már egy 10 évvel későbbi időből emlékezik vissza.

Mivel ez egy sorozatkezdő rész, nem bírtam ki, hogy ne nézzek bele a folytatás fülszövegébe. Nem mondom el, mindenki olvashatja saját felelősségre. Nekem kár volt!

Ezt a regényt minden fiatalnak ajánlanám elolvasni, nem csak azoknak, akik bármilyen mentális problémával küzdenek, hanem tényleg mindenkinek, mert nagyon jó tanulság arra, hogy vegyük észre a környezetünkben a jeleket, ha valamelyik barátunkkal, hozzátartozónkkal történnek hasonló szituációk, már tudunk mire gondolni, tudunk segíteni.

Képek: Pinterest

Borító: Folytatva a Forbidden hagyományát, fekete a háttér és nagyon kifejező az összegyűrt kottalap.

Kedvenc karakter: Flynn és most itt tényleg mindenki kedvenc!

Szárnyalás: A zavaros érzelmek megjelenítése zsigerig hatolóan valóságos.

Mélyrepülés: -

Érzelmi mérce: Nagyon erős érzelmeket  vált ki a regény, a szíved megdobogtatja, de nem romantikus módon, hanem aggódva ezért a fiúért.

Értékelés: 

Ha megtetszett, ITT megrendelheted!

BELEOLVASÓ

Nyereményjáték:

A játékunkban minden állomáson híres zongoraművészeket kell felismernetek a megadott képek alapján, írjátok be a nevüket a rafflecopter doboz megfelelő sorába.
Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésére, hogy a megkapott értesítő levélre válaszoljanak, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.

a Rafflecopter giveaway

További állomások:
Blogturné Klub
05.31 Kelly és Lupi olvas
06.03 Fanni’s Library
06.06 Hagyjatok! Olvasok! extra
06.09 Hagyjatok! Olvasok!

Kandi Steiner: Weightless - Súlyok nélkül

A Könyvmolyképző Kiadónál jelent meg Kandi Steiner regénye a Weightless - Súlyok nélkül, mely egy végzős, önmagát kereső lány, Natalie sorsát tárja elénk a felnőtté válás rögös útján. Testi, lelki súlyokkal való küzdelem ez a történet, tiltott szerelemmel fűszerezve. Kövesd végig a blogturné állomásait, és ha szerencséd lesz meg is nyerheted a kiadó által felajánlott nyereménykönyvet!

 

Könyvmolyképző Kiadó 2021. május - Rubin pöttyös

330 oldal

Fordította: Barcza Gerda Adrienne

Goodreads: 4,11

Besorolás: realista, romantikus, mentális problémák

 

Te ​képes vagy viselni egy fájdalmas szerelem súlyát?
Emlékszem a fényekre. Emlékszem, le akartam fényképezni, ahogy vörösen és kéken villództak rideg, szenvtelen arcán. De tudtam, hiába lennék képes elmozdulni onnan, ahol a lábam földbe gyökerezett… hiába szaladnék a fényképezőgépemért, akkor se tudnám megörökíteni a pillanatot. Nincs zársebesség, lencse vagy fénytechnika, ami hűen visszaadhatná az érzéseimet, ahogy a szemébe néztem.
Bíztam benne, szerettem, és bár a testem megváltozott azon a nyáron, ő biztosított a segítségéről: hogy megmaradjak annak, aki belül vagyok, függetlenül attól, hogy a külsőm átalakult.
De aztán minden megváltozott.
Ellopta az ártatlanságomat. Megsebezte a szívemet. Elvette mindazt, amit úgy hittem, az életemről tudok, hirtelen kihajította az ablakon, és közben darabokra törte a világomat összetartó üveget.
Emlékszem a fényekre.
A szenvedélyesen, kétségbeesetten, tüzesen felizzó piros csíkokra. Az éles, könyörtelen, rideg kék sugarakra. Jelképei voltak mindannak, amit azon a nyáron el kellett szenvednem. És mindannak, amivel nem akarok szembenézni soha többé.
Önbizalomhiány, túlsúly, szerelmi csalódás – hogyan lehetünk úrrá a félelmen, fájdalmon, bánaton?

 

Nem gondoltam volna, hogy ennyire tetszeni fog ez a történet. Az volt a titka, hogy számtalan ponton tudtam azonosulni Natalie érzéseivel, ráhangolódtam, és végig drukkoltam, hogy révbe érjen, lehetőleg boldog befejezéssel.

Szerintem a fülszöveg eléggé drámaira sikerült, és ad némi félreértésre is okot, hiszen minden mondat többféleképpen értelmezhető és a történetre visszatekintve nem csak egy konkrét személyre gondolhatok, akik megsebezték valamilyen módon a főszereplőt.

Natalie Poxton megszokta, hogy jól él, a mostohaapja a kisváros egyik leggazdagabb embere, megkapott mindent, amire csak vágyott egész gyerekkorában. Két éve Mason személyében fiúbarátra is lelt, aki vele együtt most végzi a középsulit, nagyon jó családból származik, és ha nem nagy túlzás, szinte a lelki társának tekinti. A barátai szinte mind a közeli  főiskolára készülnek, neki is választania kéne, de hirtelen egész más fordulatot vesz az élete. 

Óriási csalódás éri, miután Mason otthagyja, és egy másik lánnyal mutatkozik, aki új a városban,  és ami Natalie-nek (és mindenkinek) a legszembetűnőbb:  hosszú lábakon tipegő, vékony szépség. Nos igen, eddig nem említettem, de Natalie 14-es méretű, gömbölyded lány, hosszú sötétszőke hajjal. Zárójelben megjegyzem, az amerikai 14-es méret itthon kb 44-esnek felel meg, egy fiatal lánynak ez azért sok.  Natalie mindig is kerekebb volt az átlagnál és eddig ez nem okozott neki túl sok fejtörést, ugyanúgy lógott a barátaival, mint bárki más. Szenvedélyesen szeret fényképezni, a gépével a kezében, Masonnal az oldalán eddig mindig biztonságban érezte magát. Most azonban szembe kell néznie a tényekkel, ha a többiekkel ő is a helyi főiskolára megy, semmiben sem változik az élete, csak további csalódásoknak teszi ki magát. Változtatnia kell. Kívül, belül. 

Pár nap lelki dagonyázás után a szülei ráveszik, hogy ne adja fel, a gyorskaják habzsolása helyett vegye az útját az edzőterem felé, ahol személyi edzőt fogadtak neki, anyukája szerint így tudja a legjobb módon visszaszerezni Masont. Csakhogy a személyi edző nem más, mint a helyi rosszfiú, Rhodes, néhány évvel idősebb nála, és amilyen gyönyörű, izmos a külseje, annyira kemény, magába zárkózó, távolságtartó a személyisége.

Csodás volt az íve ennek a történetnek, amelyben ez a két sebzett lélek találkozik, és mindkettőjüknek embert próbáló utat kell bejárniuk, hogy újra tudjanak bízni, nyitott szívvel fordulni egymás és mások felé. Egyiküknek sem sikerült volna ez a másik nélkül.

Sajnos nagyon jól bele tudtam élni magam Natalie helyzetébe, amikor belép az edzőterembe, és alá kell vetnie magát a méreckedésnek és utána a munkának, aminek minden pillanatát úgy éli meg, hogy a következő ismétlés után vége az életének. Aztán a fizikai megpróbáltatások napról napra könnyebbek lesznek, de mégsem, hiszen Rhodes fokozatosan erősít a feladatokon. Nat elég nehezen tudja feltörni a srác páncélját, aki általában elég mogorva, de addig addig csacsog - főként zavarában, míg eléri, hogy beszélgessenek. És ahogy lassan kiderülnek róla dolgok, Nat úgy kavarodik bele az érzelmekbe, világossá válik, itt már rég nem Mason visszaszerzése a cél. Rhodes felnyitja a szemét, tükröt tart elé, szó szerint is, és ráébreszti, hogyan lássa magát, motiválja, hogy elérje a céljait. 

Elsősorban Nat személyisége ragadott magával ebben a történetben, annyira valóságos volt, igazi problémákkal, amikkel magunk is folyamatosan küzdünk. Legszívesebben magamhoz öleltem volna a nehéz pillanatokban, és együtt örültem vele a sikereinek. Rájött, hogy magával kell törődnie, magában kell bíznia, és nem marad el a siker. Imádtam, ahogy kivirágzik belülről is, önbizalmat nyer, és bátran mer gondolni a jövőjére.

Rhodes egy nagy meglepetés volt. Gyanúsan rosszfiúsra lett beállítva, úgyhogy nem csodálkoztam a csontvázakon, amik sorra kerültek elő a szekrényből. Aztán Nat kezdte lebontani a szíve köré emelt falakat, és jó kis lassú égésű kapcsolat alakult ki közöttük, nem is gondoltam volna az elején, hogy ennyire szenvedélyes részletekbe is belemerít a szerző. Meglepődtem az intim jelenetek taglalásán, nem vártam volna el az épp csak 18 éves Natalie-tól, hogy ilyen őszintén kitárulkozik. 

Szerettem ebben a fiúban,  hogy nagyon szép gondolatokat fogalmaz meg Natalie-ról, ő látja, hogy ez a lány milyen kincs, mennyire szép a lelke, valójában félti is saját magától. Pedig ő is egy csodálatos ember, oké, tett bizonyos dolgokat, de mindig annak az érdekében, hogy kiderüljön az igazság a testvéréről.

Persze a történet szálai jól összegubancolódnak a vége felé, hiszen a környezetük nem nézi jó szemmel a kapcsolatukat, és ez még csak a kisebbik gond. Közben nyomozás folyik a srác elveszett ikertestvére után, és ennek kapcsán nem várt fordulattal lepett meg a szerző a végjátékban.

A többi szereplőről se feledkezzek meg, szerettem Nat egyetlen barátnőjének, Willow-nak a karakterét, sajnos elég keveset szerepelt, de nagy lelkesedéssel támogatta minden szempontból. Őt nem érdekelte a kinézete, egyszerűen mellette állt. Mason egy pöcs, az új csaja meg egy ribanc, ennyi. Az anya és a nevelőapuka történetét nem spoilerezem el,  lesznek meglepetések. 

A szerző stílusát megszerettem, élvezet volt olvasni, ahogy ennyi érzelmet belevitt a történetbe. Hatással volt rám, ahogy fentebb is írtam,  az első oldaltól megvolt a kapcsolódásom a főhőssel. Kiemelte a bullying kegyetlenségét, mennyire nehéz is ezen átlépni, valamint a társadalmi különbségek nehézségeit is valóságosan ábrázolta. Nem jött rosszul a történetbe a krimi szál, hogy még izgalmasabb legyen a befejezés. Sokszor azon vettem észre magam, hogy az ügyes horgoknak köszönhetően nem tudom letenni a könyvet, mindig folytatni akartam a következő fejezetet.

Nagyon tetszett a végén az epilógus, jó volt látni, merre is folytatták az életüket.

Záró megjegyzésként: nem hibátlan ez a könyv, de rám pozitív hatással volt, és nagy érzelmeket váltott ki, úgyhogy én fel is teszem a kedvencek polcára.

Képek: Pinterest

Borító: Tetszik a borító.

Kedvenc karakter: Natalie, Rhodes

Szárnyalás:  Az evezős kirándulás.

Mélyrepülés: Az a bizonyos Dale jelenet a végén.

Érzéki mérce: Meglepően érzéki jelenetekkel találkoztam. 

Értékelés: 

Ha megtetszett, ITT megrendelheted!

 

 OLVASS BELE!!!

Nyereményjáték:

 

Eljátszottunk a gondolattal, ki az a kedvenc színészünk, aki elég motiváló lenne ahhoz, hogy edzőterembe vonulva boldogan elvégeznénk az általa kitűzött feladatokat? Ismerjétek fel a személyi edzőinket és írjátok be a nevüket a rafflecopter doboz megfelelő sorába.
Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésére, hogy a megkapott értesítő levélre válaszoljanak, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.

a Rafflecopter giveaway  

 

További állomások:
Blogturné Klub
05.06 Kelly és Lupi olvas
05.08 Hagyjatok! Olvasok!
05.10 Sorok között
05.12 Fanni’s Library