De a mellette ülő pasi minden, csak nem átlagos. Nate Phelan sötét hajának, kék szemének és izgalmas, ám kissé nyers sármjának képtelen ellenállni. Le sem tudják tagadni a köztük pillanatok alatt fellobbanó vonzalmat. Izzy soha nem hitt a sorsban, de ezentúl fog. Pár perccel a felszállásuk után a repülő a Missouri folyóba zuhan, és ezzel végérvényesen megváltozik az életük. Ahogy ők maguk is.
Miután túlélik a balesetet, Nate bevonul a seregbe, míg Izzy a politikai pálya mellett dönt. Annak ellenére, hogy a baleset utáni évek alatt párszor találkoztak, az időzítés valahogy sosem tűnt jónak ahhoz, hogy kapcsolattá alakuljon a vonzalom. Végül az egyre veszélyesebbé váló Afganisztánban futnak össze, ahol Nate-et bízzák meg Izzy védelmével.
A férfi mindent megtenne, hogy biztonságban tudja a nőt. És még többet, hogy elnyerje a szívét…
Családi kötődés miatt nagyon szeretem a military-romance könyveket, úgyhogy azonnal lecsaptam a lehetőségre, hogy olvashassam az In the Likely Event-et.
Azt már korábban is tudtam, hogy Rebecca alaposan ismeri az amerikai katonafeleségek életét, méghozzá első kézből, hiszen a férje veterán Apache-pilóta. Személyes tapasztalatait vitte a regénybe, hiszen ez a hivatás megmutatja a katonaember elkötelezettségét, kötelességtudatát, önzetlenségét, és azt is, mennyi alkalmazkodással, lemondással jár a család felé és fordítva. Sokszor éreztem kihangsúlyozva a regény során, hogy bizony sokat köszönhetünk a katonáinknak, ők biztosítják, hogy az országban béke legyen és biztonság. A sereg kötelékében a különleges egységek tagjai még nagyobb kockázatot vállalnak, ők védelmezik a magasabb rangú személyeket, illetve például ők segítik kimenekíteni az embereket veszélyhelyzetben. Nos, ők még csak nem is beszélhetnek a szeretteiknek arról, hol vannak és mivel foglalkoznak pontosan. Szerintem ők duplán hősök.Most, hogy elolvastam ezt a regényt, értelmet nyert az Afganisztánt elhagyó amerikaiak története, amit velem együtt értetlenül nézett végig a világ a 2021-es híradásokban. A szerző ezen a szerelmi történeten keresztül megmutatta, milyen volt a valóság azokban az utolsó napokban, hogyan zajlott az evakuálás.
Isabeau Aster (Izzy) és Nathaniel Phelan nem először találkoztak, amikor a kabuli replőtéren bemutatták őket egymásnak, mint védett személyt a testőrének. Izzy a politikus főnöke megbízásából érkezett az országba, diplomáciai küldetésre, de valójában a fotóriporter nővérét akarja kimenekíteni, aki nem adott hírt magáról egy ideje. A szikrák azonnal pattognak Nate és Izzy között, a katonatársak rögtön leveszik, hogy Izzy "az a lány", aki többször is felbukkant már a férfi életében. Az első találkozás tíz évvel ezelőtt, egy repülőgépen történt, egymás mellett ültek, készülve a felszállásra. Izzy fél a repüléstől, Nate próbálja elterelni a figyelmét, holott ő meg épp most repül először. A köd miatt hosszasan állnak a kifutópályán, van idejük beszélgetni, és mindketten úgy érzik, mintha ezer éve ismernék egymást. A gép felszáll, de rögtön le is zuhan a Missouri folyóba. Szerencsére túlélik a balesetet, de mindketten megsérülnek. Nate nem engedi el Izzy kezét, vele megy a kórházba, azt hazudja, hogy ő a férje, csak hogy minél hamarabb megműthessék. Közben jönnek érte a seregtől a kísérői, velük kell mennie, de Izzy legalább már biztonságban van. Ez egy epikus találkozás volt, csak sajnos rossz időben, hiszen Izzy egyetemre megy, Nate pedig a seregbe, hosszú távra, a kiképzés után éles bevetésekre is. Nincs helye az életében egy komoly kapcsolatnak, talán még évekig.
Imádtam, hogy rengeteg könyves és némi zenés utalás is volt a történetben, Izzy könyvmoly, Nate pedig irodalom szakon tanult, a távoli jövőképében benne van, hogy tanár legyen. Szabadidejükben mindig olvasnak, és ajánlanak, küldenek egymásnak olvasnivalót, jelölve a könyvekben a kedvenc idézeteket. Ez annyira szívmelengető volt. Jó, mondjuk azt nem hittem el, hogy a kimenekítő akció során a nadrágja oldalzsebéből előkapja a könyvet, és olvas pár fejezetet a helikopteren. Na ezt azért kétlem.
Készüljetek fel, hogy olyan szinten behúz a történet, hogy lehetetlen letenni. Én az első nap egyhuzamban olvastam, addig muszáj volt eljutnom, míg ki nem derült, hogy kb mi lesz a vége, és csak az utolsó 30+ oldalt vittem át másnap reggelre.
Nagyon örültem, hogy HEA lett a vége, és kaptam egy később játszódó epilógust is, úgy éreztem, nagyon megérdemeltem, hogy boldog sóhajjal fejezhessem be a könyvet. Jelenleg az idei olvasmányaim közül benne van ez a regény a top 5-ben, és nagy versenyben az élen áll a legjobb romantikus díjáért. Olvassátok, le lesztek nyűgözve.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
09.03. Kitablar
09.05. Kelly és Lupi olvas
09.07. Readinspo
09.09. Veronika’s Reader Feeder
09.11. This is my (book) universe
09.13. Zakkant olvas