Tetoválás és a könyv - Borító extra

Nagyon rég jelentkeztem a Borító extra rovattal, pedig folyamatosan jönnek ki a jobbnál jobb borítók, amit szeretnék megmutatni!  A mostani témám a tetoválásokhoz kötődik. Biztos észrevettétek, hogy milyen sok borítóra tesznek olyan férfi modellt,  aki visel valamilyen tetkót. Egyre nagyobb divat nálunk is a varratás, szerencsém van egészen testközelből érzékelni ezt a tényt, ugyanis az egyik lányom, Barbi tetoválóművész. (a borítók után lentebb a vele készült interjú olvasható)

Néhány szerző borítóján szinte kizárólag izmos tetkós pasik szerepelnek, Larissa Ione, Gena Showalter, J.R. Ward borítóit már unalomig ismerhetitek, ezeket most nem veszem elő. 

Nekem nagyon tetszik, ha egy pasinak tetoválás van a karján. Ez a srác/páros több könyv borítóján is szerepelt az utóbbi időben, szerintem remek a minta, megnézném közelebbről is.

Az alábbi három couple borító a legnagyobb kedvenceim közé tartoznak, szívesen látnám a polcomon, tartalomtól függetlenül.

A bal oldali borítón nagyon tetszik a szerző és a cím tetoválásként való megjelenítése, szerintem nagyon jó ötlet.

A jobb oldali borító azon kevesek egyike, ami női tetoválást mutat meg, és még jól is néz ki. Persze nem "eredeti" tetkó ez sem, de igényes a designer munkája.

Végül a kakukktojás. Jesszusom!!! Azt hittem rosszul leszek, amikor megláttam Cassandra Clare Csontváros című regényének lengyel borítóját. Ezeknek a mintáknak közük nincs az árnyvadász rúnákhoz, tehát egyértelmű, hogy a tervezőnek fogalma sem volt a történetről.

Ilyenkor értékelem igazán, ha egy kiadó megtartja az eredeti változatot, szerencsére nálunk Cassandra Clare könyveivel ilyen borzalom még nem fordult elő, reméljük nem is fog.

Ha már az árnyvadász rúnákat említettem, ide kapcsolódik bloggertársam, Lupi tetoválása, amit Barbi készített, és  nagyon irigyelek tőle!

Már hallom is a válaszát: Csináltass egyet a lányoddal!

Ha ez ilyen egyszerű lenne!  Mindenesetre tervbe vettem, hogy lesz, de azért ez olyan dolog, amit alaposan meg kell fontolni.

Úgy gondolom mást is érdekel, hogyan zajlik a tetoválás, ezért megkértem Barbit, válaszoljon néhány kérdésemre.

Kelly: Barbi, meséld el a folyamatot, hogyan készül pontosan a tetoválás!
Barbi: Első lépés az előzetes megbeszélés. A vendég képeket hoz, vagy a katalógusból, portfólióból választ képet, vagy szóban elmondja az elképzelését. Ezek alapján több rajzot készítek.  A megfelelő kiválasztása után megbeszéljük a méretet, az elhelyezést. Indigós eljárással felteszem a mintát, ekkor még bármit lehet változtatni, mivel lemosható. Amíg szárad az indigó előkészítem a festéket, kezelem a felületet és jöhet a varrás.

Nagyon fontos a friss tetoválás kezelése. Legfontosabb, hogy nem érheti áztató jelleggel a víz, tehát két hétig ezeket a részeket maximum gyors zuhany érheti. Nem szabad szoláriumba vagy napra menni. Később is érdemes a tetovált bőrfelületet magas faktorszámú naptejjel kenni napozáskor, így marad szép sokáig. A friss tetoválást 3 napig fóliával kell védeni, amit naponta 3x cserélni kell. Sima bepanthen kenőccsel kell reggel és este vékonyan bekenni, hogy szépen gyógyuljon be.

A tetoválás meglehetősen időigényes, több órát is igénybe vesz. Mindenképp ajánlom, hogy kipihenten és  ne üres gyomorral jöjjön a vendég a szalonba, mert kevésbé fáj és kevésbé vérzik a bőr. Az alkohol fogyasztása is kerülendő. Egyik legfontosabb szabály: 18 éves kor alatt még szülői engedéllyel sem tetoválunk. 

Kelly: Több éve tetoválsz, volt emlékezetes eseted?

Barbi: Első munkáim egyike volt egy vonalkód varrása, ráadásul egy kb. 50-es méretű férfitalpra. A vendégek gyakran szeretnének kézre, ujjakra tetováltatni. Én mindig elmondom ilyenkor, ezek látványosak ugyan, de mivel ez egy nagyon igénybe vett bőrfelület, nagyon hamar kopik, és pár hónap után már elmosódik.

Voltak más érdekes esetek is, egy külföldi pasi például egyetlen pontot varratott a bokájára. Jöttek barátnők is egyforma A betűt kértek a nyakukra (Anett és Anita) és volt testvéres tetkó is: "My other half"

Kelly: Tudsz segíteni azoknak, akik megunták az előző mintát?

Barbi: Igen, rajzolok új mintát a régi fölé. Így tüntettem el nemrég egy monogramot is a pár szakítása után, lett belőle egy hintázó lány cirádás indákkal. 

Kelly: Mi a tapasztalatod a vendégek összetételét illetően?

Barbi: Abszolút széleskörű. Nagy divat lett a varratás, a színes, 3D-s minták igazán jól mutatnak. Személy szerint én a legjobban a saját kreációimat szeretem, örülök, ha a vendégnek megtetszik egy-egy mintám és díszíti vele a testét. Aki kedvet kapott bátran keresse fel a Green Skull Tattoo honlapját   vagy nézzen be személyesen. Néhány munkám és bemutatkozásom EZEN a linken megtalálható. Szívesen látom a tetkóra vágyókat!

Kelly: Köszönöm a válaszokat.

Amanda Stevens: Örök kísértés

Athenaeum Kiadó 2013
366 oldal
Goodreads: 3,96
Besorolás: szellemek, adult, urban-fantasy, paranormal

Amelia Gray temetőrestaurátorként dolgozik leginkább a déli államok évszázados, omladozó, történelmi emlékeket is őrző sírkertjeiben. Nem átlagos nő, 9 éves kora óta látja a szellemeket, ahogyan apja is, aki szigorú szabályokat tanított neki a túlvilági lényekkel kapcsolatban. Legfontosabb, hogy soha nem szabad kapcsolatba lépni velük, mert azok kötődni akarnak az emberekhez, elszívni az életenergiájukat. Szigorúan kerülni kell azokat az embereket is, akiket a szellemek kísértenek.

Charleston egyik régi temetőjében kezd dolgozni Amelia, amikor brutálisan meggyilkolt női holttestet találnak bulizós fiatalok az egyik régi síron. 

Ameliát szakértőnek kéri fel a nyomozáshoz John Devlin detektív, aki iránt sosem tapasztalt, furcsa vonzódást érez a lány. Ez a kapcsolat azonban nem alakulhat semmilyen irányban, a vonzó férfi mellett ugyanis a balesetben elhunyt gyönyörű felesége és 4 éves kislányuk szelleme kísért. Újabb hullák kerülnek elő, és nagyon úgy tűnik a gyilkost egészen közel kell keresniük.

Nagy örömmel vettem a kezembe a könyvet, mert megvallom őszintén, én szeretem a temetőket, szeretek a sírok között bóklászni, élvezve a csendet és a békét. Leginkább azonban az angyalokat ábrázoló szobrok vonzanak, ezekről készült fotókból egész gyűjteményem van.

Nem kellett csalódnom, ettől a történettől megkaptam amit elvártam, egy remek nyomozást, átszőve félelmetes borzongással, hideg kezek érintésével a tarkómon, neszezéssel a sarkokban. A szerző mestere a "creepy" hangulat kialakításának. 

Amanda Stevens stílusa igazán megfogott, gyönyörű tájleírásokkal tűzdelte meg a történetet, ellensúlyozva a bizony sok helyen hátborzongató részeket. A szerző olyan valóságosan írta meg a szellemekkel kapcsolatos jeleneteket, hogy futkosott a hátamon a hideg. A paranormális képességek közül számomra pont a szellemlátás az, amit nem kívánnék magamnak semmiképp. 

A regény Amelia szemszögéből íródott, szépen felépítve a cselekményt. Kapunk jó néhány visszaemlékezős jelenetet a gyerekkorából, amikor először fedezte fel a képességét, rögtön az elején elmagyarázza miben áll a szellemlátás, és mik a legfontosabb szabályok. Az első hulla megtalálása után megismerjük a főbb szereplőket, és az írónő remek érzékkel kezdi csavarni a szálakat. A rejtély többrétegű, igencsak oda kell figyelni a részletekre. Imádtam a temetői szimbólumok bemutatását, ezek nagyon érdekesek voltak  számomra, ahogy a  déli államokban még mindig élő voodoo hagyományok, praktikák, varázslatok is.

Meg kell említenem, hogy a szerelmi szál egyáltalán nem a fő mozgatórugója a cselekménynek, itt a nyomozáson van a hangsúly. Inkább plátói ez a kapcsolat, tekintve azt, hogy Devlin tiltott személy, hiszen két szellem is kísérti.  Másrészt hangyányit instant love  érzésem volt Amelia részéről, bár sokszor meg is említette, hogy neki is hirtelen ez a vonzódás, és nem is érti mi húzza a férfihez, aki magas, széles vállú és épp hiányzik a homlokáról a "veszélyes" felirat, útközben leesett, de ott lenne a helye.

Amelia karakterét kidolgozottnak találtam, nem is emlékszem volt e nála higgadtabb karakter a praxisomban. Kiskora óta megtanulta kezelni a helyzetét, elviselni és együtt élni a képességével. Inkább magányos, mint társasági ember, számos dologhoz kell alkalmazkodnia, például érdemes megszentelt házban laknia, ahol védve van a szellemektől. Okos, intelligens, bátor nő, bár ezek az események őt is erősen megviselték, amíg én az első hullánál visszaadtam volna a megbízatást, ő végigcsinálta a nyomozást. Egyre mélyebbre ásott (nem szó szerint) és egyre közelebb is jutott a gyilkoshoz.

Vannak könyvek, ahol világos jelek alapján annyira kitalálható a történet. Ez nem olyan, számomra legalábbis meglepetés volt a vége. Alig volt néhány oldal hátra és még mindig nem derült ki, ki a gyilkos. Szépen helyére kattant aztán minden, persze brutálisan hátborzongató jelenetek után.

A könyv végén marad rengeteg nyitott kérdés. Amelia biológiai szüleiről semmit sem tudunk, és az is titok maradt, amit anyukája akart elmesélni neki a kórházban. Devlin is remélem feltűnik majd a folytatásban, nagyon sajnáltam őt az odaveszett családja miatt. Hiába volt meg a kémia Ameliával, a bizalom nehezen építhető fel. A Sírkertek Királynője trilógia második részét nagyon várom, remélem az is éppen ilyen remek történet lesz, ahol a rejtélyes nyomozás kapcsolódik a paranormális szellemvilággal. 

Apró észrevétel, hogy nem egy helyen hiányzott a párbeszédeknél a tagolás. Milyen jó szolgálatot tett volna egy-két előolvasó.

Borító:  Remekül illik a borító a történethez, örülök, hogy az eredetivel jelent meg.

Kedvenc karakter: Amelia

Szárnyalás: Devlin és Amelia jelenete Mariama házában

Mélyrepülés: A gyilkos módszerei.

Érzelmi mérce: Abszolút felnőtt könyv, bőven adagolva a borzongás, hullák, csontvázak, szellemek stb.
 

Értékelés: 

Marie Lu: Prodigy

Putman Juvenile, 2013

374 oldal

Goodreads: 4,37

Besorolás: YA, disztópia

"June és Day épp csak megérkeznek Vegasba, amikor valami hihetetlen történik: az Első Polgár meghal és a helyét fia, Anden veszi át. A Köztársaság káosz szélére sodródik, ők pedig a Patrióták egy csoportjához csatlakoznak, remélve, hogy a lázadók segíteni fognak nekik Day öccsének a kiszabadításában és átjutni a Kolóniákhoz. A Patrióták csak egy dolgot kérnek cserébe - June-nak és Daynek meg kell ölnie az új Első Polgárt.

Ez az esélyük arra, hogy változást hozzanak a nemzet számára, hogy hangot adjanak a túl sokáig elnémított népnek.

De June rádöbben ara, hogy ez az Első Polgár nem olyan, mint az apja és kétségek kezdik gyötörni.

Mi van, ha Anden az új kezdet? Mi van akkor, ha a forradalomnak többről kell szólnia, mint veszteségről és bosszúról - mi van, ha a Patrióták tévednek?"

A sorozat első része hatalmas szerelem lett, így tudtam, hogy folytatni fogom, ha megjelenik a következő rész. Először ki akartam várni, amíg megjelenik magyarul, de olyan türelmetlen és kíváncsi voltam, hogy nem bírtam megállni és végül belekezdtem angolul.

Mostantól kérlek, nézzétek el nekem, ha a nagy rajongásom túlmutat az értelmes értékelésen:-).

A történet pontosan ott veszi fel a fonalat, ahol az első rész véget ér, bár senki ne gondolja azt, hogy azzal, hogy elmenekültek Los Angelesből, minden jóra fordul. Hisz Day súlyosan megsebesült, Vegas tele van katonákkal és mindenki őket keresi. Így kénytelenek a Patriótákhoz fordulni, amihez igazából egyiküknek sem fűlik a foga, de nincs más választásuk. A Patrióták pedig egy olyan helyzetbe kényszerítik őket, ami mindent próbára tesz – a barátságukat, az egymás iránti bizalmukat és az alakulóban lévő kapcsolatukat is.

June az első részben egy merevebb, a Köztársasághoz szívvel-lélekkel ragaszkodó lány volt, de a második részben sokat változik. Az életét már nemcsak a szabályok és a kötelességtudata, hanem az érzelmei is sokban befolyásolják, és gyakran kitűnik a kemény külső alól, a kétségekkel, érzelmekkel és rengeteg fájdalommal küzdő fiatal lány. Képes az elveit és az ellenérzéseit is feladni azért, hogy Daynek segíthessen. Még mindig imádom az aprólékos, minden részletet megfigyelő stílusát, a profi harci jártasságát és a hideg, józan gondolkodásmódját, bár volt egy apró momentum, ami kicsit mégis hiteltelenné tette. Hisz ő a csodagyerek, az 1.500 pontos ifjú titán és mégis arra, hogy ki áll a dolgok hátterében, én már a könyv negyedénél rájöttem (pedig én tuti nem lennék 1.500 pontos a Próbán:-)), míg ő a könyv háromnegyed részéig csak találgatott. Bár az is igaz, ha kitalálja az elején, akkor nincs történet…. Szóval ezt nem róttam fel végül hibának és továbbra is az egyik kedvenc női szereplőm maradt.

Day, ahogy Marie Lu elképzeli

Dayt sem irigyeltem, hisz, bár mind a ketten nehéz helyzetben voltak, de érzelmileg ő került nagyobb csapdába. Fontos lett volna, ha mind a ketten tisztában vannak a másik érzelmeivel, mielőtt a küldetésükre indulnának, de ez a luxus nem adatott meg nekik, így a féltékenység zöld szemű szörnye megjelenik és félreértések egész sorozatával szembesülnek.  

És persze belépett a történetbe Anden, az Első Polgár jóképű, értelmes, okos, változásokra kész fia és hiába szeretjük Dayt és tudjuk, hogy ő a tökéletes párja June-nak, mégsem lehet őt nem kedvelni. Ezzel kialakul a már teljesen megszokott szerelmi háromszög, de ez a háromszög hamar négyszöggé válik egy olyan szereplő által, akit nem nevezek meg, de ha kicsit gondolkodtok, rá fogtok jönni, hogy ki lehet az… (csak én látom úgy, hogy most már a szerelmi háromszög idejét múlja és egyre inkább szerelmi négyszögekről olvashatunk?)

Sokat írtam róla és lehet, hogy emiatt kicsit félreérhető voltam, de nem a szerelem a legfontosabb szála ennek a regénynek, bár az is biztos, hogy fontos momentuma.

Amerika térképe Marie Lu szerint

A világról is többet tudunk meg, megismerhetjük végre a Kolóniákat és a környező országokat, melyikből mi maradt a nagy áradást követően és egyáltalán mitől következett be ez a katasztrófa. Anden segítségével beláthatunk a Köztársaság színfalai mögé, a politikai csatározásokba és így elég sok minden letisztul.

És persze sokkal több akciót kapunk, mint az első részben. Lázadást, harcokat földön és levegőben. Örültem, hogy végre megismerhetjük a Patrióták egyáltalán nem könnyű világát. Sosem teljesen tiszta, hogy kiben bízhatnak meg a főszereplőink és kiben nem - egyedül a társuk az, akiben feltétel nélkül megbízhatnának, de vajon ennyi félreértés követően ez mennyire fog menni?

A szereplők közül még ki kell emelnem Kaede-t. Az első részben egy egyszerű mellékszereplő volt, de a második részben több szerepet kap, és jobban megismerhetjük. Ő az, aki a történet során az egyik legnagyobb megdöbbenést okozta számomra, az elején teljesen átlagos, majd unszimpatikus szereplő egy csapásra a szívembe lopta magát. Egy nagyon erős karakter, aki szívvel-lélekkel küzd azért, amiben hisz, hasonlóan a főhőseinkhez.

Sok író beleesik abba a hibába, hogy a második rész egy gyenge, úgymond átvezető rész, de Marie Lu-nál ezt egy pillanatig sem érezni. Ez a rész jóval izgalmasabb és mozgalmasabb volt, mint az első – akció minden mennyiségben, szerelem, árulás, félreértések, halál és egy olyan csavaros függővég, amit olyan hirtelen kapunk meg, hogy először hinni se mertem. Amikor olvastam, a barátnőm, aki már látott pár értékelést a regényről, annyit elárult, hogy a kintieket mennyire kiakasztotta a befejezés. Én nem hittem neki, minden szépnek és jónak tűnt, már csak pár fejezet volt a végéig, amikor Marie Lu csavart egyet a történeten. És rögtön megértettem a kintiek kiborulását. Legszívesebben én is áthajítottam volna a könyvet a szoba másik végébe és csak annyit tudtam mondogatni, miután letettem a könyvet, hogy ÚRISTEN, ÚRISTEN, ÚRISTEN.. hogy lehet ezt így befejezni?

Kedves Marie Lu,

Kitépted a szívem, apró darabokra szaggattad és szétszórtad a semmiben..

Egyszerre imádlak és utállak azért, amit tettél. Nem tudom, hogy fogom kibírni az elkövetkezendő 1 évet a harmadik részig…

Mindenkinek azt javaslom, hogy akkor és csakis akkor olvassa el ezt a könyvet, ha már belátható időn belül hozzájut a harmadik részhez. Egyébként ugyanúgy fog szenvedni, mint én:).

És mégis kinek ajánlom a könyvet? Mindenkinek, aki csak egy kicsit is szerette a Legendát, mert ez a rész jobb, sőt, sokkal jobb, mint az első volt. Kicsit sajnálom is, hogy anno 5 csillagot adtam a Legendára, mert ha az a rész 5 csillagos, akkor ez annál több. De mivel nincs többre lehetőség, így ez a rész is természetesen 5 csillagot érdemel.

És egy kis érdekesség:

A könyvek sikerein felbuzdulva egy lelkes csapat egy nagyon könnyen játszható számítógépes játékot kreált a könyv szereplőivel és helyszíneivel. A szereplők, a világ és a történet kialakításán Marie Lu is szorosan részt vett. A játék a Facebookon elérhető az alábbi linken: Cities of Legend

És egy rövid bemutató trailer hozzá:

Borító: Imádom, teljesen a könyv hangulata.

Kedvenc karakter: June, Day, Anden, Kaede

Szárnyalás: A fürdőszobai jelenet

Mélyrepülés: ha össze akarom foglalni, akkor a könyv utolsó pár fejezete. Minden egyéb megjegyzés ehhez hatalmas spoiler lenne…

Érzéki mérce: aranyos, romantikus részek vannak benne, de minden a YA keretein belül.

Értékelés: 

(adnék többet is, de nem lehet:-))

Cat Clarke: Entangled - Összekuszálva

Könyvmolyképző Kiadó 2012
320 oldal
Goodreads: 3,74
Besorolás: YA, realista

Ha unod már a nyáltengerben úszó ya könyveket, itt a lehetőség, hogy egy komoly témával foglalkozó regényt vegyél a kezedbe, garantáltan el fog gondolkodtatni.

A tizenhét éves Grace egy fehér szobában ébred, ahol nincs más, csak egy asztal, tollak és papír. Mindeközben pedig fogalma sincs, hogy került oda.
Ahogy lassan papírra veti összekuszálódott élete minden apró részletét, kénytelen felidézni azokat a dolgokat is, amiket inkább el akart felejteni. Kiderül, hogy reménytelenül szerelmes a lélegzetelállító Natbe. Ahogyan az is, hogy a legjobb barátnőjét Salnek hívják, és kettejük kapcsolata egyáltalán nem hétköznapi. Egy dolog azonban hiányzik.
Grace-nek szembe kell néznie a legfontosabb kérdéssel.
Miért van itt?

Úgy érzem, nagyon megosztó lesz ez a könyv. Aki nem akar vagy nem tud azonosulni a tini problémákkal, az nem fogja megérteni a könyv mondanivalóját. Akinek része volt ilyesmiben, az pedig nagyon is át tudja érezni Grace problémáit, meg tudja érteni a tetteit, az indítékait.

Megint szembesültem azzal, hogy egy kezdő író is alkothat átütőt, Cat Clarke nem gondolta, hogy valami divatos paranormális hullámot meglovagolva kiad egy tucatkönyvet. A főhőst beültetni egy hófehér szobába, tollakkal és sok papírral, hogy leírhassa az emlékeit, remek ötlet. Ez a könyv nagyon kényes témákat feszeget, megmutatja, mennyire sérülékeny egy gyerek lelki világa, milyen sokféle módon kerülhet feldolgozásra egy-egy trauma. Illetve mennyire nem tudja feldolgozni egy tini a szülő halálát, mennyire saját magát tudja csak okolni, teljesen megmérgezve ezzel a gondolkozását.

Grace meséli el a történetet, ez az írásmód jelentősen megkönnyíti az azonosulást a főszereplővel. A karakter pontosan úgy jó, ahogy van, nekem az volt az érzésem, hogy szándékosan kiélezett némely tulajdonsága. Grace látszólag normális tini, de egy vékony réteg alatt iszonyatos mélységű érzelmek dúlnak. Azért, hogy meneküljön a valóság elől többféle figyelem elterelést használ. Főleg az alkoholt, és saját testének vagdosását részesíti előnyben. Az előbbi elzsibbasztja, utóbbi tiszta, élesen érezhető fájdalmat vált ki, ami még mindig jobb, mint a múltra emlékezni. Grace szép, intelligens lány, rendkívül felkavaró olvasni az önpusztítását, nem lehet nem érezni a fájdalmát. El tudom képzelni, sokan becsukják a  könyvet az első ilyen mellbevágó jelenetnél, de rosszul teszik, mert ezzel csak menekülnek egy valós probléma elől, ami bárki életében előfordulhat, nem árt ha ismerjük az életnek ezt az oldalát is.

Ha Grace nem lenne elég problémás, ott a barátnője, Sal, aki megérdemelne egy külön regényt. A bezárkózása idegesítő és rémisztő, persze utólag mindenre van magyarázat.

Nat, Grace fiúja eléggé talányos figura, végig az az érzésem volt, hogy nem stimmel valami benne. Túl gondoskodó, kedves, megbocsátó, ilyen nem is létezik. És tényleg nem. 

Ethan egy nagy kérdőjel. Nagyon szerettem a közös jeleneteiket, ezek között volt néhány megható. Az ő hatására írja le Grace a történetét, a kapcsolat közöttük ezért különleges, de inkább bizarr, mint bármi más. A végén aztán minden olvasó eldöntheti, hova teszi ezt a szereplőt a fejében. Én feltettem egy polcra!

Nem könnyű elolvasni ezt a könyvet, olyan érzés, mintha beültetnének egy olyan autóba, ahol nincs fék, és elindítanának a hegy tetejéről. Végig tudod, hogy valami súlyos katasztrófa felé gurulsz. Rájössz, hogy nem szabad vakon, semmiről tudomást sem véve létezni. Az őszinteség a legfontosabb a családi és a baráti kapcsolatokban egyaránt.

Mindenképpen odafigyelek a szerzőre a továbbiakban, szerintem érdemes.

Borító: Örülök, hogy a kiadó megtartotta az eredeti borítót.

Kedvenc karakter: Grace, Ethan

Szárnyalás:  Az alapötlet, és mennyire jó helyszín tud lenni a könyvtár.

Mélyrepülés:  Egyértelműen a bőr vagdosása, brrrrr.

Érzelmi mérce:  Az erőszakos és véres jelenetek miatt 16-os karika illik a könyvre.


Értékelés: 

Richelle Mead: The Indigo Spell

Razorbill, 2013

432 oldal

Goodreads: 4,59

Besorolás: YA, vámpír

"Annak a tiltott pillanatnak a következményeként, ami az egész életét felbolygatta, Sydneynek hirtelen küzdenie kell azért, hogy meghúzza a határt az Alkimisták tanításai és aközött, amit a szíve diktál. Aztán találkozik a csábító, lázadó Marcus Finch-csel, egy volt Alkimistával, aki minden valószínűség ellenére megszökött és most menekül. Marcus fel akarja fedni Sydneynek azokat a titkokat, amiket állítása szerint az Alkimisták eltitkoltak a lány elöl. De ahogy Marcus sürgeti, hogy lázadjon fel azok ellen, akik felnevelték, Sydney rájön, hogy kiszabadulni nehezebb, mint gondolta. Ráadásul egy régi és misztikus mágia gyökerezik mélyen benne és ahogy egy ördögi mágiahasználó után nyomoz, aki fiatal és erős boszorkányokra vadászik, rádöbben, hogy az egyetlen esélye az, ha a mágikus vérét elfogadja - vagy különben ő lehet a következő."

Richelle Meadnek bizonyítottan nagyon jó marketinges csapata van. Tavaly nyár óta folyamatosan kaptuk az izgalmas idézeteket, borítóképet, majd találtak egy új Adriant – az előző évi színész srác ugyanis nagyon megosztotta a rajongókat - , aki szerintem mindenki ízlésének megfelelt és ezek után jöttek a trailerek…. Amik az összes rajongót – beleértve engem is - a végletekig felcukkoltak és bármit megadtunk volna azért, hogy idő előtt olvashassuk a könyvet :-).

Richelle nem okozott most sem csalódást, hisz megkaptunk mindent, amit ennél a sorozatnál elvárhatunk: izgalmat, vicces jelenteket, szerelmet, sok-sok félreértést és persze rejtélyeket és misztikumot. Ahogy a fülszöveg is sejteti, Sydney ismét a dolgok sűrűjében találja magát és azt se tudja, hányfelé szakadjon. Felügyelnie kell a kis társaságot, közben persze meg kell felelnie az Alkimisták elvárásainak, ott van a mágia, ami szintén fontos szerepet játszik az életében, és aminek az elsajátításával egyre több időt kellene eltöltenie és természetesen Marcus Finchet sem hagyhatjuk ki a titkaival. És akkor nem is beszéltünk még Adrianről, aki felhagyva a lehengerlő, "Ivashkov-stílussal", inkább a „lassú víz partot mos” taktikát választja és folyamatosan ott van Sydney mellett, hogy segítse amiben tudja – persze nem önzetlenül :-).

De mégis.. valami mégis hibádzott nekem a történetben. Sydney lassan már szuperhőssé válik, okos, ügyes, tehetséges, gyönyörű – az összes srác a lábai előtt hever.. és most még mágiahasználó is lesz..

Richelle mindig is ügyelt arra, hogy a főszereplői nagyon erős női karakterek legyenek és erre itt is nagyon odafigyel. De…szerintem egy kissé túlzsúfolta a történetet, hogy éreztesse, Sydney van annyira erős, vagány karakter, mint amilyen Rose volt a Vámpírakadémiában.

Ami számomra „sok” volt ebben a részben, az a mágia. Lehet, hogy csak az a gondom, hogy ms. Terwilliger sosem volt a szívem csücske, de egyszerűen zavartak azok a részek, ahol ő szerepelt, és ahogy Sydneyt belerángatta egy újabb kalamajkába. Nekem ez már túlzás volt. Ilyet még egyszer sem éreztem ennél a sorozatnál, hogy már vártam, hogy mikor lesz vége a mágiával foglalkozó részeknek. De az is igaz, ha nincs mágia, akkor nem ismerhetjük meg az egyik új szereplőt – akiről többet nem mondhatok el, minthogy imádnivaló, szereti a kókuszkrémes pitét, szerintem senki nem fog tudni ellenállni neki és…. a többi titok :-).

Ettől függetlenül a könyv többi részét imádtam. Richelle továbbra is jól kavarja a szálakat, a megfelelő időben helyezi a szereplőit olyan szituációkba, amire legjobb esetben is csak egy „úristen, ebből hogyan fognak kimászni” mondattal tudok reagálni.

Sydneyt egyre jobban kedvelem, nagyon érdekes volt rajta keresztül az Alkimisták világába jobban belemélyedni. Szeretem, hogy a "szuperhős" jelleme mellett még mindig nagyon, de nagyon kezdő az emberi kapcsolatok terén. Most is volt jó pár olyan jelenete, amikor legszívesebben megráztam volna, hogy térjen már észhez, de azért lassan alakul ő is :-). Nagyon meglepett a döntése és kíváncsian várom, hogy hogyan tudja majd mindezt kezelni a továbbiakban.

Nic Wheeler - Adrian Ivashkov

És a smaragdzöld szemű Dreamwalker! Adrian számomra még mindig hatalmas szerelem, nagyrészt miatta olvasom ezt a spin-off sorozatot :-). De ahogy a többiek, ő is kezd megkomolyodni. Bár továbbra is sok humoros hozzászólása és pillanata van, de látszik, hogy próbál Sydney mellé „felnőni”. Megbízható, segítőkész és szerintem nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy.. nagyon szerelmes. Nagyon örültem neki, hogy sikerült túltennie magát Rose elvesztésén és úgy érzem, hogy Sydney tökéletes választás lesz/lenne neki. Ők ketten képesek egymásból a legjobbat kihozni, támogatják és kiegészítik egymást. "Sydrian" rajongói pedig boldogok lehetnek, mert jó pár megmosolyogtató és romantikus jelenetnek lehetnek tanúi.

És persze Eddie. Az érzelmeit mélyen magába záró és mindig kötelességtudó testőrfiút nagyon megkedveltem és hatalmas szívfájdalmam, hogy mennyire keveset szerepelt ebben a részben.

Persze ha róla beszélek, akkor nem lehet kihagyni a kis kompániát, aki Amberwoodban tanul. Sydney szemszöge miatt és mivel a lány szinte állandóan mozgásban van, sajnos csak nagyon keveset kapunk a többiek életéből, ami pedig engem nagyon érdekelne, hisz ott is folyamatosan történnek humorosabbnál humorosabb jelenetek (ugye nem kell mondanom, hogy természetesen Angeline miatt :-), sok a félreértés,a szerelmi sokszögek és még több a dráma. Richelle ezenfelül újabb szereplőket is hozott a történetbe, ezzel nem könnyítve meg az eredeti szereplőink életét, én pedig kíváncsian várom, hogy mi fog ebből az egészből kisülni :-).

Érdekes volt Marcust is megismerni, bár én, a sok beharangozás után valami nagyobb dologra gondoltam vele kapcsolatban.... de még három könyv van hátra, úgyhogy még bármi megtörténhet :-). 

Tudom, hogy ez már nem a Vámpírakadémia, de néha azért hiányzik a morák és dhampírok világa, ezért nagyon élveztem a történet elején a mora esküvőt és ezáltal Rose, Lissa, Dmitrij, Christian és Abe nagyon rövid vendégszereplését. Ilyenkor jövök rá arra, hogy bár a legnagyobb kedvencem Adrian és nagyon örülök, hogy egy új "lehetőséget kapott", de azért hiányoznak a többiek.. (úgyhogy érik egy Vámpírakadémia sorozat újraolvasás :-).

És a vége. Ez nem az a megszokott, körömlerágós függővég, mint amihez ennél a sorozatnál hozzászoktam. Persze, érdekes és nagyon meglepő fordulat következik be a végén és nagyon szeretném tudni, mi lesz "Sydriannel" és a többiekkel, de én egy kicsit erősebb függővéget vártam. Ettől függetlenül nagyon várom a következő részt, amire nem is kell sokat várnunk, hisz már idén novemberben a kezünkbe vehetjük a következő kötetet, The Fiery Heart címmel.

És egy kis érdekesség

A sorozat rajongói pedig örülhetnek, mert hosszú várakozás után végre úgy tűnik, hogy sínen van a Vámpírakadémia megfilmesítése.

Az első rész a Vampire Academy - Blood Sisters nevet fogja viselni, a nyár folyamán kezdődik a forgatás és 2014 február 14-én kerül a mozikba (ez természetesen az Egyesült Államokra vonatkozik, hogy nálunk bemutatják-e, az a jövő zenéje). Egyelőre három szereplő lett kiválasztva:

Zoey Deutch lesz Rose Hathaway,  

Lucy Fry lesz Vasilisa Dragomir 

és Danila Kozlovskiy lesz Dmitrij Belikov. Danila orosz színész, így elmondhatjuk, hogy a film készítői még erre is odafigyeltek. A többiekről még sajnos nem tudunk semmit, de a rajongók körében természetesen Rose és Gyimka mellett az Adrian szerepét alakító színész kérdése a legfontosabb és bár még a második rész (ahol ugye Adrian megjelenik) elkészítése még kétséges - főként az első rész sikerén múlik, de már most vérre menő viták zajlanak, hogy ki lenne a legjobb a szerepre :-).

A mozival kapcsolatban angolul itt kaphattok naprakész infókat a Facebookon:

Official Vampire Academy Movie

Magyarul pedig ezen a kis, közösségi oldalon informálódhattok (szintén Facebook):

Vampire Academy & Bloodlines Hungarian Fan Page

 

És a fenn említett, The Indigo Spell trailerek egyike:

Borító: Tetszik és illik a történethez. DE – Adrian amennyire tetszett az első borítón, itt annyira nem vagyok vele kiegyezve.. nekem kicsit öregnek tűnik..

Kedvenc karakter: Adrian, Sydney, Eddie és Hopper

Szárnyalás: Sydney döntése és Adrian összes jelenete

Mélyrepülés: ms. Terwilliger és a mágia

Érzéki mérce: kaptunk bőven forró és romantikus jelenetet, de csak és kizárólag a YA keretein belül

Értékelés:

Stephanie Perkins: Anna és a francia csók

Könyvmolyképző Kiadó 2012
384 oldal
Goodreads: 4,21
Besorolás: YA, romantikus, realista

Ha egy igazán édes, mai szerelmi történetet szeretnél olvasni, nem kell tovább keresned, garantáltan tetszeni fog Anna és Étienne sztorija.

Anna szülei döntése szerint  a középiskola  utolsó évét egy párizsi bentlakásos angol nyelvű suliban kell elvégeznie. A lány szerint az apja sznobizmusa áll a háttérben, mert a világon semmi nem köti Franciaországhoz, a barátai, a munkája, az alakulóban lévő kapcsolata az otthonában, Atlantában marad, egy évre mindentől el kell szakadnia.

Az első kétségbeesés után rámosolyog a szerencse, hamar barátokra talál, a suli sem rossz és a francia nyelvvel sem lehetetlen megbarátkozni. Kiderül, hogy Párizs a fények mellett a mozik városa is, egy filmes blogger ennél többet nem is akarhat. Vagy mégis? Étienne St. Clair a baráti társaság legjobb pasija, egyetlen hibája van, hogy foglalt. Hiába a józan ész szava, az érzelmeknek nem lehet parancsolni...

Még nem jártam Párizsban, de Stephanie Perkins debütáló regénye elérte azt, hogy eldöntsem, nekem is be kell járnom Anna sétaútjait, meg kell kóstolnom a helyi ropogós szendvicseket, és be kell ülnöm egy párizsi moziba is.  A hangulat megteremtése tehát remekül sikerült, a szerző el tudja érni, hogy Annával együtt az olvasó is megszeresse Párizst. Persze sok történet játszódik Párizsban, mégis, számomra az írónő csodás módon szőtte bele a történetbe a helyi nevezetességeket és nem csak a nagyobb történelmi múltú épületekre gondolok, hanem Anna gyomrán keresztül részesültem remek gasztronómiai élményekben is. A baráti társaság révén a hétköznapi reggeliktől a legfinomabb cukrászkészítményekig megismerhettem, mit esznek a fiatalok Párizsban.

Például nem bírom ki, hogy ne tegyek be ide egy képet a macaron nevű sütiről, amit a szivárvány minden árnyalatában készítenek, és pontosan olyan finom lehet, mint amennyire vidám ez a süti.  És akkor még nem is említettem a palacsintázókat, kávézókat, esti szórakozóhelyeket. Párizs nagyon bulis város, erre Anna is hamar rájön.

Nagyon megszerettem az írónő stílusát, remekül alakította a történetet, a leírások érthetőek, és a dialógusok különösen jók, reálisak. Anna hangján olvashatjuk a történetet, ami könnyű azonosulásra ad lehetőséget. De Anna egyébként is nagyon  szerethető karakter, egy hétköznapi csinos 18 éves lány,  a reakciói teljesen  életszerűek, elfogadhatóak. Az elején átéreztem a magányát az idegen környezetben, együtt örültem vele, hogy a koleszos szomszédján, Meredith-en keresztül egy baráti társaság tagjává válik. Megismeri Étienne St. Clairt, akinek ugye már a neve is gyönyörű. 

Anna Oliphant

Francia-amerikai szülők gyermeke Étienne, aki Londonban nőtt fel,  tehát bájos akcentussal is rendelkezik,  a rendkívül megnyerő külső tulajdonságai mellett nagyon kedves, okos és udvarias is. Azonnal kialakul közöttük a vonzódás, de mindketten ellenállnak, mert a srácnak van barátnője, amit Anna tiszteletben is tart.

Étienne helyzete nehéz, édesanyja komolyan beteg, az apjával való viszonya rányomja a bélyegét a személyiségére, nem szeret változtatni, legkevésbé elhagyni a jelenlegi barátnőjét, ami ugye felkavarná az életét.

Étienne St. Clair

Legszívesebben beszóltam volna nekik néhány alkalommal, amikor annyira nyilvánvaló helyzeteket félreértettek, oda és vissza, az őrületbe kergetve egymást és az olvasót. De mégis így volt ez jól, mert egy azonnali instant szerelem tudjuk, milyen hihetetlen, viszont ez a lassan fejlődő szerelem azt hiszem minden olvasót levesz a lábáról. 

Lehetne még beszélni arról, hogy a főszereplő páros szerelmén kívül miről is szól a könyv, mert a családi kapcsolatok ábrázolása  bőven szerepet kap, főleg a szülő-gyerek viszony. De kiemelhetném még a barátság témáját, hisz előfordul több alkalommal is, hogy csalódnia kell Annának, ugyanakkor az élet úgy hozza, az érem másik oldalát is meg fogja ismerni. Mégis, ezek a különben nem könnyű témák eltörpülnek a szerelmi vívódás mellett, amit a könyv az olvasónak tálal.

Ami nagyon tetszett még Annában, az a filmekhez való vonzódása, így amellett, hogy az iskola kapcsán bepillanthatunk az ottani középiskola tanmenetébe könyvek terén, Anna hobbija kapcsán sok filmre is felhívta a figyelmemet a szerző. Örültem, hogy nem volt totál ismeretlen egyik téma sem. A sok multiplexes élmény után öröm volt olvasni arról, hogy léteznek százszámra egy-két mozitermes apró, hangulatos mozik is Párizsban.

Le Champo mozi

A többi karakter is nagyszerűen formált, nem voltak túl sokan, mindenki a helyén volt, a féltékennyé tevéshez szükséges osztálytárstól a rosszindulatú  ostoba libáig. A főszereplőkkel együtt mindenki ÉLT, hibáztak, tanultak belőle, valóságos és hihető történet alakult a fejezetek során. 

Összességében imádni való volt   ez a történet, olyan könyv, amit nem egyszer fogsz a kezedbe venni.

Nagyon kíváncsi vagyok, a szerző másik regénye a Lola és a szomszéd srác vajon ugyanilyen sikeres lesz-e nálam. Kedves Könyvmolyképző Kiadó, ugye nem kell sokat várni arra a könyvre sem?

Borító: Az eredeti borítót kaptuk meg a könyvvel, Annából látszik a karakter, Étienne-t az olvasó képzeletére bízza a borító szerkesztője. Ha már itt tartunk elmondhatom, két napig tartottam castingot az interneten, mire találtam barna szemű, nagyon helyes, bozontos hajú srácot, és Anna sem volt könnyű eset. Sajnos a hajából kimaradt a jellegzetes melírcsík, de oda lehet képzelni.

Kedvenc karakter:  Anna, Étienne


Szárnyalás: Az első csók


Mélyrepülés: Étienne apjának viselkedése

Érzéki mérce: 14 éves kortól nyugodtan olvasható, néhány csókjelenetet tartalmaz, gyönyörűen megírva!



Értékelés: